Nemrégiben eljutott hozzám Terence McKenna: Food of the Gods - Istenek kenyere című könyvéhez készült előszó, mely az együtt rezgés hangjait keltette bennem.
Írója dr. Frecska Ede, aki hozzájárult ahhoz, hogy megjelenítsük bevezetőjét. Kérdésemre így mutatja be saját magát:
"Hivatalosan képzett pszichiáter, pszichológus és pszichofarmakológus, valamint önképzelődött antropológus vagyok. A sámánizmus és módosult tudatállapotok témája már 27 éve érdekel. "Sámánok és Endorfinok" témájú közleményem hozott össze Michael Winkelman-nal, majd rajta keresztül barátságba kerültem Luis Luna-val, Dennis McKenna-val, Hank Wesselman-nal és Graham Hancock-kal. Transzperszonális pszichológiáról, Ken Wilberről már a 80-as évek közepén előadtam pszichológusoknak. A módosult tudatállapotokat előidéző technikák közül több is érdekel (dobolás, pszichomanteum, lucid álom), de korábbi farmakológiai kutatásaim mégis inkább az etnobotanikai-
 |
| (Kép forrása: wn.com The shaman journey) |
S jöjjön az előszó:
"Az emberiség történetének több száz civilizációja kultiválta a módosult tudatállapotokat, és a módosult tudatállapotok egyes formáit vagy egyenrangúnak, vagy magasabb rendűnek tartotta a hétköznapi tudatállapotnál. A nyugati kultúra azon kevesek közé tartozik, amelyeknek nincs ilyesmire töretlen, megbecsült hagyománya, intézményes formája meg a legkevésbé sem. Ezért Nyugaton a tudatállapotok módosítása szubkultúrába, marginalizált kultuszokba, illegalitásba szorul, a kultúridegenség minden járulékos következményével: az értetlenség, nevetségessé tevés, kiátkozás és üldözés mellett szinte groteszkbe hajlik a tájékozatlanság mind a hívek, mind az ellentábor oldalán. A tájékozatlanságból fakad egyfajta belátástalanság, árnyalt megközelítésre való képtelenség, sajátos diszkriminációs vakság, amely egy kalap alá veszi a romboló gettószemetet és a gyógyító szakramentumot, vagy kábítónak könyvel el olyan hatásokat, amelyek a psziché értékes megnyilvánulásait katalizálják. Ebben a percepciós zavarban nehéz disztingválni a módosult tudatállapotok dezintegrált (pl. intoxikáció, delírium, pszichózis) és integrált (pl. sámáni révület, divináció, ihletett eksztázis) formái között. A tagadás, elutasítás olyan mértékű, hogy érdekében a Nyugat képes eltekinteni a problémás kérdések megválaszolásának tudományos igényétől is. A módosult tudatállapotok integratív formáinak - és mindennek, ami azokkal összefügg - tanulmányozása sok döntéshozó szemében periférikus, nem tudományos. Holott a tudományt nem témája határozza meg, hanem módszere. Csak az utóbbi szempontból lehetnek jogosak a kifogások.
Az integratív típusú módosult tudatállapotok nagy valószínűséggel alapvetőek voltak olyan humánspecifikus viselkedésformák kialakulásában, mint nyelv, gyógyítás, képzőművészet, vallás, írásbeliség, logika és matematika. A nyelv eredetével kapcsolatos gondolatait Terence McKenna fejti ki bővebben a könyvben. A többit itt ráadásként soroljuk fel. Mircea Eliade munkája világított rá, hogy a gyógyításban évezredeken keresztül jelentős elem volt a sámáni révület. David Lewis-Williams (dél-afrikai antropológus) megfigyelései szerint a paleolit barlangrajzok keletkezésében szerepük volt transz utóhatásoknak. Raptus, divináció, eksztatikus látomás, unio mystica gyakran meghatározóak voltak a nagy világvallások kialakulásában és továbbfejlődésében (a látomásból lett az Írás). Az óvilági civilizációk forrásaként tekintett sumér kultúra imaginált lények (az Anunnakik) tanításán alapult - a dologban legilletékesebbek, a sumérok szerint. Parmenidész, akinek gondolataira épült az arisztotelészi logika, a logikai érvelés fontosságát hexaméterekbe szedve egy sámáni jellegű, felsővilágbeli utazás formájában írta meg. Őt is, mint a matematika atyját, Pitagorászt kortársai iatromantisnak, mai szóval csodagyógyítónak, sámánnak tartották. Manapság ezek az összefüggések olyan reakcióra számíthatnak, mint viktoriánus Angliában a darwini gondolatok. A párhuzamot leegyszerűsítve és a kontrasztot kiemelve: majomszerű őstől ered az ember, látomásból fakad a kultúra. Ekkora szemléletváltást elfogadni nem volt könnyű akkor és manapság sem az. Pedig "még az ókori görögök is" (á la Karinthy) több intézményes formában adóztak a módosult tudatállapotoknak: ún. eleusziszi misztériumok, Aszklépiosz kultusza, pszichomanteumok, delphoi jósda.
Aztán valami megkopott, a tájkép elszürkült, a kulturális paletta beszűkült e téren, pedig a sokoldalúság, változékonyság evolúciós hajtóerőt jelent. A modern ember nemcsak a természettől szakadt el, hanem a természetfölöttitől is. A módosult tudatállapotok diverzitásának tekintetében nyugati kultúránk monokultúrális és túlspecializált. Az utóbbi nagy előny ugyan a hatékonyságban, de a változatosság hiánya előreveti árnyékát. A tudatállapotok egyoldalúságának javítására nem látunk problémamentes megoldást. Ehhez a mi kultúránknak nincs se mítosza, közös kozmológiája (a set meghatározói) se rítusa, tradíciója (a megfelelő settingalap feltételei). Mindenesetre hangsúlyozzuk, hogy becsüljük meg azokat a kultúrákat, amelyek ezt a problémát jobban megoldották. Nem bölcs dolog egy szűkebb diverzitás talajáról leszólni a tágabbat.
A lenéző hozzáállás különösen Dél-Amerikával szemben érhető tetten. Még Mircea Eliade is leereszkedően "narkotikus sámánizmusnak" nevezte azt a tradíciót. Restelkedő tanúi voltunk annak, amikor egy kukoricán-burgonyán, paradicsomon-paprikán feltáplált magyar, kezében cigarettával gesztikulálva, alkoholgőzösen becsmérelte a dél-amerikai indiánok szent növényi főzetét - amit különben alig ismert -használóit degeneráltnak bélyegezve. Mindez többszörösen következetlen és igazságtalan. A prekolumbiánus Amerika a világ mezőgazdasági és fűszernövényeinek 3/5-ét hagyományozta ránk, tehát a növényekkel szorosabb kapcsolatban volt, ember és növény viszonyáról többet tudhatott, mint a többiek. Komplex civilizációját minden jel szerint az óvilágitól függetlenül alakította ki úgy, hogy a gondolkodásnak jelentősen eltérő útját járta: az a kultúra az integratív módosult tudatállapotok következetes kiaknázásán alapult. Nehéz ezt megérteni mai fejjel (alkoholossal még kevésbé). Képviselőinek - egyes adatok szerint -90-95%-át kiirtották az Európából behurcolt betegségek, maradékát pedig az Európából szintén behurcolt dezintegratív tudatállapot (alkohol intoxikáció) pusztítja. Körültekintő állásfoglalásunk igazolásaként itt más szempontból is szót emelünk: ami abban a közegben működött, nem biztos, hogy ebben is töretlenül beválik. Ugyanakkor igény van egy átfogó kulturális, mentalitásbeli frissítésre, egy új reneszánszra. Korunk krízise olyan mértékű, hogy a megújuláshoz már nem elég az ókor örökségéhez visszatérni - ráadásul kétszer nem is léphetünk ugyanabba a folyóba ugyanazért. Messzebbre kell visszanyúlnunk időben. Megtehetjük, mert a fejlődés nem lineáris, a régebbi nem mindenben ódon vagy primitív. Inkább másmilyen - esetleg még differenciálatlan, amiből ki tudunk aknázni valamit a jelenkor számára. Fejlődésünknek lehetnek olyan bejáratlan ágai (egyszerre nem evezhettünk két folyóban), amelyek tartanak valahova és visznek tovább.
Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Terence McKenna meg ebben a manifesztónak számító művében immár húsz évvel ezelőtt. Reneszánsz ember szól hozzánk egy újabb, archaikus reneszánsz igényével. Terence McKenna műveltsége kiterjedt filozófiára, esztétikára, művészettörténetre, etnobotanikára, régészetre és antropológiára. Sőt a modern fizika, evolúciós biológia gondolatvilága sem volt idegen tőle. Számos gondolata a fenti szakterületek képviselőit erős homlokráncolásra késztetheti, de ilyen szintézisre kevesen képesek. Az író előadásmódja nem teljesen elfogulatlan (a manifesztóké általában nem az), érvei mégis briliánsak, komoly megfontolásra érdemesek és a szemléletváltás irányába hatnak. Mégis van a könyvnek egy jelentős hibája: aki belelapoz és végigolvassa, annak már eleve megvan a szemlélete; akinek nincs, az félreteszi. Valójában ez a hiba nem is a szerzőjétől ered."
