LÉLEKUTAZÁS ALAPKURZUS 2017. március 18-19


"A sámán olyasvalaki, aki járt a végnél, aki ismeri, miként működik valójában a világ; kívül-, felül- és túlemelkedett a tér, idő szokványos dimenzióin és ténylegesen látta annak működését." T. Mckenna

Szeretettel várunk az alapkurzuson minden érdeklődőt és azokat is, 
akik már elindultak a lélekutazások világában, 
és szeretnének további erőt, tudást és kézzelfogható segítséget meríteni életükhöz. 


Ma sokunkban újra él az igény, hogy kapcsolatba kerüljünk a gyökereinkkel, rejtett erőforrásainkkal és saját belső igazságunkkal. A sámán és táltos gyakorlat lehetővé teszi, hogy önmagunk és mások számára is gyógyító erőt és bölcsességet közvetítsünk. Így nagyobb harmóniába kerülünk önmagukkal és környezetünkkel,  mindennapi életünk teljesebbé válik, fejlődik.
Az alaptanfolyamon egyéni és páros gyakorlatok során bensőséges légkörben kapcsolatba kerülünk Segítőinkkel és Tanítóinkkal a szellemi világban, akik lelkünk mélyének segítő aspektusait is képviselik. Jobban ráláthatunk problémáinkra, a minket aktuálisan foglalkoztató kérdések megoldására. Képessé válunk az (ön)gyógyítás és erőhozás alapformáira. 
A sámándob szívdobbanást idéző hangja segít minket a hétköznapitól eltérő tudatállapotok biztonságos megélésében a lélekutazások során. Ez az alkalom önismereti munkára ad lehetőséget. Azok, akik korábban már elsajátították az alapkurzus gyakorlatait, saját tematika kidolgozásában kaphatnak segítséget. A tanfolyam kiemelt pontján egy ősi rítus, a Szellemkenu gyakorlatában megélhető a csoport csodálatos együttműködése és az Univerzum gyógyító ereje.

Köszönettel fogadjuk haladó sámán úton járók részvételét a Szellemkenu szertartásban. 
Szükséges eszközök: jegyzetfüzet, toll, pléd, csörgő.
Helyszín: Mályva tér, Budapest
Időpont2017. március 18-19 szombat- vasárnap, 10-18 óráig.
Étkezés: Saját elemózsia, a szünetekben vendéglátás teával, kávéval.

Jelentkezés, további részletek:
Elekes-Czaga Orsolya 06 70 50 393 50  albisaga@gmail.com

Kérjük és köszönjük a megosztásokat minden formában.
Elekes Gábor és Elekes-Czaga Orsolya


Napéjegyenlőségre hangoló Izzasztókunyhó a Káli medencében Március 18

Kedves Lélekutazók!

Következő Körtalálkozónk alkalmával 
IZZASZTÓKUNYHÓ SZERTARTÁS
vár Benneteket a Káli medencében.

 Az izzasztókunyhó olyan összetett szimbolikájú tisztító, újjászületést lehetővé tevő gyógyító szertartás, melyben mélyen megélhető a Mindenséggel való egység. Az imák, fohászok, énekek a lelket tisztítják, a kimondások a szellemi út megtalálását támogatják.

Az izzasztókunyhó szertartásról Sára tollából ITT  olvasható egy írás, kissé lejjebb görgetve a szöveget. 

Az izzasztókunyhó szertartás vezetője: Schmidt László.


Az együttlét időpontja: 2017. március 18. Érkezés legkésőbb délután 14 óráig. 

Helyszín: Balaton-felvidék, Kővágóörs. (Pontos helyszínről a szertartásvezető ad felvilágosítást.) 

Szükséges eszközök: Kunyhózóknak: kis textil -  az üléshez a kunyhóban, és egy, amivel bent törölközni lehet magunkat; egy nagyobb törülköző; kunyhószertartás ruha: férfiaknak ágyékkötő, nőknek természetes anyagú ruha vagy kendő, ezek hiányában fürdőruha is megfelelő; vízálló csörgő. Étkezés: aznap böjt javasolt, sok folyadékkal. A szertartás után szeretetvendégség:  tápláló, egészséges erőételekkel készülnek a résztvevők.

Felajánlások: a kunyhószertartás vezetője, a házigazdák számára (akik helyet és tűzifát biztosítanak) elfogadjuk és javasoljuk az erőáramlást.

Részvétel lehetősége: A kunyhó méhe azok számára befogadó, akik korábban részt vettek már izzasztókunyhóban, vagy Segítőként voltak jelen. Akik először jönnek, azok külső segítőként élhetik meg a szertartás felemelő erejét. A Segítők feladata, hogy vigyázzák a tüzet és a benne felizzó köveket folyamatosan parázzsal takarják. Négy alkalommal adják be a köveket a kunyhó belsejébe. A szertartásrendet érzékelve ők is folytathatják a belső munkát. A kunyhóból "megszületőket" figyelemmel kísérik, bábaként segítik, ha szükséges. Köszönjük az ő támogatásukat, felajánlásukat.

Szeretettel várunk Benneteket:
Sára és László
Jelentkezés és további információk:
06 20 977 11 10 László
06 20 933 36 23 (este) Sára



Bukásaink és felemelkedéseink * Dobolókör*Február 25.

"Lásd, amit látsz. Mondd el valakinek. Sosem késő." Clarissa Pinkola Estes
 
Kedves Lélekutazó Barátaink!

A következő dobolókörünkön olyan témát kezdünk körüljárni, amivel való szembenézéshez bátorságra van szükségünk. 
Középső világbeli utazásban végigtekintünk életünkön és Segítőink javaslatára egy eseményt választunk ki, ahol az akkori érzéseink szerint megbuktunk, kudarcot vallottunk - aztán mégis talpra álltunk. Majd áldozati/harci palástot veszünk magunkra. Erőtáncban megünnepeljük állhatatosságunkat, és hogy a "sebhelyesek klánjának" büszke tagjai vagyunk.
Együttlétünk következő szakaszában lélekutazást teszünk azért, hogy megtudjuk, hogyan élhetünk sebezhetőségünk tudatában és felvállalásával szívvel-lélekkel teli teljesebb életet. 


Időpont: 2017. február 25. 17-órától várhatóan 20 óráig.
Érkezés: 16.45-től.
Helyszín: Budapest, Mályva tér. A pontos címről levélben értesítünk.
Szükséges eszközök: Csörgő és dob (ha van), füzet, toll, esetleg pléd. Egy nagyobb kendő a palásthoz.


Azoktól, aki még nem jelentkeztek, visszajelzést kérünk a részvételi szándékról telefonon vagy emailben (albisaga@gmail.com, 70/50 393 50).


Dobolóköreink nyitott alkalmak, melyen részt vehet mindenki, akinek már van kapcsolata az Erőállatával, Tanítójával. Akinek még nincs tapasztalata, de szívesen részesülne ebben az élményben, szintén velünk lehet, ez esetben szükséges egy előzetes felkészülés. Egyéni munkában való továbblépésre is van lehetőség.
A világ számos Doboló Köréhez hasonlóan mi is rendszeresen találkozunk, hogy élő tapasztalás során (révülés, imagináció, gyógyítás, erőkérés) lehetőséget teremtsünk a szellemi világgal való kapcsolattartásra, elmélyítve tudásunkat a közösség megtartó erejét adó bensőséges légkörben.


Szeretettel várunk:
Schmidt Sára és Elekes-Czaga Orsolya 

Fotó: Schmidt Sára
Illusztráció: Elena Ray

ÚJJÁSZÜLETÉS HOLDKUNYHÓ Budaörs, Február 18.


Kedves Lélekutazó Nővérünk!
Szeretettel várunk következő női körünkbe, ahol egymásért is szóló kéréseinkkel, imáinkkal, énekléssel, erőhívó dobolással leszünk együtt.
A kunyhó meghitt méhében kitisztulhatnak eddig be nem gyógyult sebeink.
Átélhetjük egymás és ősanyáink támogatását, megérezve: nem vagyunk egyedül. 
Megélhetjük, hogy mindannyian össze vagyunk kapcsolódva egymással ugyanúgy, mint saját méhünk bölcsességének forrásával.
A Holdkunyhó rítusában visszavonulunk, hogy megosszuk egymással a ciklusok, a szerelem,  a termékenység és női létünk  kérdéseinek és erejének titkait. 
Megújulva, újjászületve léphetünk vissza a mindennapi életünkbe, 
családunkhoz, párunkhoz, hivatásukhoz. 

Az izzasztókunyhó  körei és égtájai adják a vörös fonalat a szertartásunkhoz.





Időpont: Február 18. szombat. Érkezés 17 órától. Kezdés: 18 órakor.


Helyszín: Budaörs, Márti háza és kertje (bővebben levélben).

Hoznivalók: csörgő, törölköző, könnyű, természetes anyagú ruha, fürdőruha, testet tápláló finomság a záró lakomához és az oltárra bármi, ami a nőiséget és az újjászületést szimbolizálja.

Aznap, de délután mindenképp böjt javasolt.

Jelentkezés: telefonon vagy levélben. 



Ha érdekel, hogyan gyógyítanak a női körök, kattints ehhez az íráshoz.

Az Irodalom oldalon található cikk az izzasztókunyhóról Schmidt Sára tollából pedig segítheti a felkészülést a holdkunyhó szertartásra.

Szeretettel várunk:
Márti és Orsolya
06 70 50 393 50
albisaga@gmail.com