MÉH és SZÍV gyógyító kakaó szertartás NŐKnek * Július 27

Sok szeretettel várlak Benneteket a Körünkben újra egy szívnyitó utazásra a kakaóbab tanító-gyógyító növénnyel!
A szertartás ezúttal NŐKNEK szól, hogy tudjunk
gyógyulni, regenerálódni, erősödni, női létben kiteljesedni, s így visszatérni önmagunk közepébe és a meglévő vagy eljövendő párkapcsolatunkba/anyaságunkba.
A szív és méh gyógyító szertartásban olyan témákon dolgozhatunk, melyek korábbi fájdalmakkal, traumákkal, sebekkel kapcsolatosak érzelmi, szerelmi, párkapcsolati, anyaságot és nőiséget érintő területeken.

Természetesen egyéni küldetésekben is elmélyülhetünk.

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember és éjszaka


Mi az a kakaó szertartás?

Közép- és Dél-Amerikában, a maja és azték kultúrákban a kakaóbabot több évezreddel ezelőtt isteni eledelként tisztelték. Szertartásosan fogyasztották, hogy összekapcsolódjanak a szellemi szférákkal és hogy termékenységet, gyógyulást, bölcsességet hozzanak a közösségbe.

A nyers kakaóbabból készült ital békés, finom módon alkalmassá tesz arra, hogy mély kapcsolatba kerüljünk érzéseinkkel, a lelkünk tudattalan rétegeiben levő gátakat elkezdjük feloldani és új mintákat engedjünk be életünkbe, amik segítik az önmagunkkal és a másokkal való szeretetteljes, érzékeny és tudatos kapcsolódást.

A szertartás során az intenciós kört követően ellazult állapotba kerülhetünk a vezetett relaxáció során. A figyelmünk fókuszát befelé fordítjuk, majd sámándobbal kísért lélekutazást teszünk. Mindenki a maga ritmusában és saját szándékával dolgozhat. Ha kedvünk tartja, mozgással-tánccal, énekléssel folytatjuk, majd az élmények megosztásával zárjuk az alkalmat.

A nyers kakaó, mint gyógynövény élettani hatásai:

A kakaó szuperélelmiszer, kivételesen erőteljes antioxidáns, gazdag vitaminokban és nyomelemekben. Védő hatású a májra és a vesére, ébreszti a tobozmirigyet, fokozza a vérellátást, serkenti az agyműködést, segít megelőzni a daganatos-, a szív és érrendszeri betegségeket, a demenciát. Olyan vegyületeket tartalmaz (dopamin, szerotonin, triptofán ...), melyek fokozzák az örömkészséget, az elégedettséget, az empátiát, a boldogságérzést. Afrodiziákumként is ismert. Lassítja az öregedést, kiegyensúlyozza a vércukorszintet. Csökkenti a megélt stressz szintjét és a depressziót. Fokozza a szervezet spontán, saját DMT termelődését.

Diéta, böjt szükséges!!!

A szertartás napján tartózkodjunk a kávétól és az állati eredetű ételektől. Könnyű vegán ebédet érdemes fogyasztanunk. Igyunk sok vizet (a kakaó vízhajtó, tisztító) a szertartás napján és a szertartás alatt is. Aznap estére már ne tervezzünk programot, legyünk figyelmesek és gyengédek önmagunkhoz; könnyű vacsorát együnk esetleg, ha hazatértünk.

Milyen kakaót használunk?

Nyers, bio minősítésű, kiváló, Criollo kakaóport. Ebből készítjük a szertartáshoz tradicionális fűszerek, természetes édesítés és magtej hozzáadásával, forralás nélküli melegítéssel az italt.

Mit érdemes hozni?

Vizet saját fogyasztásra, párnát, polifoamot, esetleg takarást a szemre, jegyzetfüzetet és tollat.

Az oltárra és a közös záró étkezéshez virágot, gyümölcsöt, aszalványokat, kristályt. Ha van dobod, csörgőd, azt is hozd magaddal.

Fontos, hogy megfogalmazz egy tiszta szándékot, intenciót, amivel a szertartás során dolgozol majd.

Helyszín:

Csömör (Bp. Örs vezér tértől 25 percre). A pontos címről emailben értesítünk a jelentkezés után. A helyszín a jelentkezők számától függően esetleg változhat.

Megközelíthető: Örstől busszal vagy telekocsikkal, a szervezésben segítünk, ha kell.

Időpont: Július 27. 18-21.30 óráig, érkezés: 17.45-től. Jelentkezési határidő: Július 25.

ELŐZETES JELENTKEZÉST KÉREK.

06 70 50 393 50 vagy albisaga@gmail.com

Sámán lélekutazás ismerete segítség, de nem feltétlenül szükséges.

Esetleges lemondás az esemény előtt 1 nappal lehetséges, ha később történik, akkor a részvételi díj kifizetendő (kivéve betegség, vis major.)

Óvatosság:

Ha erőteljes orvosi kezelésben részesül valaki (SSRI típusú antidepresszánst, vagy MAO-gátló hatású szorongáscsökkentőt szed, vagy epilepsziában szenved vagy kemoterápiát kap), akkor előzetes megbeszélés szükséges a bejelentkezésnél. Szintén egyeztessünk, ha áldott állapotban vagy, vagy általában alacsony a vérnyomásod.

A nyers kakaó erőteljes érzemi és fizikai méregtelenítő hatású, így - különösen ha nem voltunk elég körültekintőek a böjt során - mellékhatásként fejfájás előfordulhat.

Sok szeretettel várlak!
Elekes-Czaga Orsolya pszichológus