Újra DOBKÖR! 2015. szeptember 6.


"Mindannyian kapcsolatban vagyunk egymással, érintkezünk téren és időn át, 
mindenki, minden, mindenhol" Jonathan 

Kedves Lélekutazók!
A nyári szünet és a köveskáli csodálatos elvonulás után újra folytatódnak találkozásaink. Szeretettel várunk Benneteket következő alkalmunkon, melynek középpontjában a 
KAPCSOLATAINK
állnak.
Rátekintünk a nem hétköznapi -  szellemi világgal való kapcsolódásunkra és emberi kapcsolatainkra egyaránt. 
 Útmutatást kérünk, hogy mindezek 
teljesebbé, mélyebbé, igazabbá váljanak életünkben.



Időpont: szeptember 6.  vasárnap 15.30 tól-19 óráig.
Akik először jönnek: 15 órától kezdődik a felkészítés.
HelyszínAcala Egyensúlyközpont, Gödöllő Ádám u. 45. 
Kérésre és felajánlásra telekocsik szerveződhetnek Budapestről.
Szükséges eszközökCsörgő és dob (ha van, mindenképpen hozd el), füzet, toll, polifoam vagy pléd. 

Ez egy nyitott alkalom, melyen részt vehet mindenki, akinek már van kapcsolata az Erőállatával, Tanítójával. Akinek még nincs tapasztalata ebben, de szívesen betekintene ebbe az élménybe, szintén velünk lehet, ekkor az első lélekutazás történhet meg. (Ez esetben szükséges egy előzetes egyeztetés és korábbi érkezés.)
Egyéni munkában való továbblépésre is van lehetőség.

A világ számos Doboló Köréhez hasonlóan mi is rendszeresen találkozunk, hogy élő tapasztalás (révülés, imagináció, gyógyítás, erőkérés) lehetőséget teremtsünk, elmélyítve tudásunkat ezen az úton a közösség megtartó erejét adó bensőséges légkörben.


Visszajelzést kérünk a részvételi szándékodról telefonon vagy emailben.
Jelentkezési határidő: szeptember 4. 

Szeretettel várunk!

Jelentkezés és további részletek:
Elekes-Czaga Orsolya
06 70 503 93 50