A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lélekrész. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lélekrész. Összes bejegyzés megjelenítése

LÉLEKRÉSZEINK *Haladó tanfolyam és elvonulás Szentendrén * 2020.szeptember 4-6

LÉLEKRÉSZ-VISSZAHOZÁS

 a lélekutazás gyakorlatában

HALADÓ KURZUS
Új helyszínnel és időponttal!

Sok szeretettel várunk egy hosszú hétvégés elvonulásra  a Dunakanyarba, Szentendrére.



Mi is az a lélekrész-vesztés és visszahozás?


Mindannyian szeretnénk életteliek lenni, sokan azonban csak gyermekkorunkból emlékszünk az energia, erő, boldogság, hiányérzet-mentesség állapotára. Felnőttként vágyakozunk rá, de nem tudjuk, hogyan lehetnénk újra teljesek, sokszor ezért különböző (akár önromboló) utakat  keresünk a megoldásra, bensőnk hiányainak enyhítésére.

A sámánok, táltosok -  akik feladata egykoron a közösség gyógyítása és harmóniához segítése volt - úgy tartották, hogy a lelkünknek két része van. Az egyik a testlélek, mely mindhalálig velünk van. A másik a szabad lélek, mely pl. álmodáskor elkalandozhat a testtől.

Ha valamilyen veszteség, válás, trauma, baleset, testi vagy lelki megrázkódtatás ér minket, akkor a szabad lélek egy része a túlélésünket segítendő elmehet tőlünk. Sőt az is előfordulhat, hogy valakinek odaajándékozzuk lelkünk egy darabját, vagy esetleg elveszik tőlünk egy nem megfelelő kapcsolatban. A nyelvünk  beszédes módon magyarázza, mit is élhetünk át: „mintha egy részem elveszett volna”, „váláskor vele ment a jobbik énem”, „elvesztettem a lélekjelenlétem”.

A lélekrész kedvező feltételek mellett spontán is visszatérhet, de az a gyakoribb, hogy az újbóli teljessé váláshoz szakavatott segítségre és lélekrész visszahozásra van szükség, pl. a pszichoterápiák lassú folyamatú lélekrész visszahívásként hathatnak. A kurzuson amellett, hogy tovább erősítjük a kapcsolatot a Segítőinkkel, Tanítóinkkal és a Természettel, legfőképpen arról tanulunk,  hogy ilyen módon segíthessünk másoknak és a páros-csoportos gyakorlatokban mi magunk is befogadói lehetünk elveszett lélekrészeinknek.

A részvétel feltétele ideális esetben korábbi alapkurzuson való részvétel, de mindenképpen jó kapcsolat a szellemi Segítőkkel, Tanítókkal és a lélekutazás módszerének ismerete.



Időpont: 2020. szeptember 4-6.
Helyszín: Szentendre, Márti háza-kertje.
Szükséges eszközök: 
  • erőtárgyak, csörgő, dob (ha már van) 
  • füzet, íróeszköz, 
  • pléd, polifoam, hálózsák, kispárna, lepedő, 
  • természetjárásra alkalmas néhány váltás ruházat, tisztálkodó szerek,
  • szeretetvendégségben elköltött ételekhez saját hozzájárulás (egy vacsorához és két reggelihez).
A kurzust tartják: Schmidt Sára és Elekes-Czaga Orsolya

További információk levélben és telefonon 
(albisaga@gmail.com, 06 70 50 393 50).


Jelentkezési határidő az első részlet befizetésével: augusztus 1.

Sok szeretettel várunk!
Sára és Orsolya








Téli napforduló Dobolókör *DOBOGÓKŐ * December 21.

Kedves Lélekutazó és Érdeklődő Barátunk!

Szeretettel hívlak a téli napfordulóra hangoló Dobolókörre. 
Ezt az alkalmat szakrális helyszínen, Dobogókőn tartjuk az időpont és a Segítők üzenete alapján kapott közös küldetés miatt.
Terveink szerint a Kárpát-medencének és lakosainak szeretnénk egy szertartásban lélekrészt visszahozni a gyógyuláshoz, fényesedéshez, kiteljesedéshez.
A szertartás után lehetőség lesz egyéni lélekutazást tenni 
saját belső fényünk újjászületésének támogatása céljából.



Időpont: 2019. december 21. 11-14 . Érkezés: 10.45-től
Helyszín: Dobogókő, Makovecz-Síbüfé 
Szükséges eszközökCsörgő és akinek van, dob; jegyzetfüzet, toll,  takaró és polifoam. Az alkalom után lehetőség lesz közösen ebédet kérnünk a környéken.
Kérlek, küldj visszajelzést a részvételi szándékról telefonon vagy emailben (albisaga@gmail.com, 06 70/50 393 50).


Dobolóköreink nyitott alkalmak, melyen részt vehet mindenki, akinek már van kapcsolata az Erőállatával. Akinek még nincs tapasztalata, de szívesen részesülne ebben az élményben, szintén velünk lehet, ez esetben szükséges egy előzetes felkészülésEgyéni munkában, témákban való továbblépésre is van lehetőség.
A világ számos Doboló Köréhez hasonlóan mi is rendszeresen találkozunk, hogy élő tapasztalás során (révülés, imagináció, gyógyítás, erőkérés) lehetőséget teremtsünk a szellemi világgal való kapcsolattartásra, elmélyítve tudásunkat a közösség megtartó erejét adó bensőséges légkörben.


Szeretettel várunk!
Elekes-Czaga Orsolya és Dr Halász Helga



TOVÁBB...a Teljesség felé

 "Aki a lényében rejlő ős tudást önmaga számára meghódította, mindent
elért, ami emberileg elérhető; az élet és halál csak felületesen
sebezheti, lényegében sérthetetlen és teljes." W.S.

Szeretettel várunk a nyári szünetet követő első szeptemberi
Doboló Körbe, 
melynek középpontjában az 
ELVESZÍTETT ERŐNK és LÉLEKRÉSZEINK 
állnak.
Lehetőség lesz páros munkára, de egyénileg is mélyíthetjük tudásunkat a lélekutazások révén.


Időpont: Szeptember 2. KEDD ! 18-21 óra
Helyszín: Acala Egyensúlyközpont, Gödöllő Ádám u. 45.
Szükséges eszközök: csörgő, dob (ha van), füzet, toll, polifoam vagy pléd

Most kivételesen azokat várjuk, akiknek már van tapasztalata lélekutazásban.

A világ számos Doboló Köréhez hasonlóan mi is rendszeresen találkozunk, hogy élő tapasztalás (révülés, gyógyítás, erőkérés) lehetőséget teremtsünk, elmélyítve tudásunkat ezen az úton a közösség megtartó erejét adó bensőséges légkörben.

Visszajelzést kérünk a részvételi szándékodról telefonon vagy emailben.

Szeretettel várunk!

Jelentkezés és további részletek:
Elekes-Czaga Orsolya
06 70 503 93 50
albisaga@gmail.com

Fotó: Kothencz-Nagy Orsolya

TELJESEK LESZÜNK: Lélekrész visszahozás kurzus a Cserhátban

Szeretettel hívunk következő tanfolyamunkra, melynek témája a

LÉLEKRÉSZ VISSZAHOZÁS
 a lélekutazás gyakorlatában



A természeti népek tapasztalása szerint lelkünknek több része van. 
E meggyőződés alapján legalább két lelkünk van, egyik a testlélek, mely mindhalálig velünk van. A másik a szabad lélek, mely pl. álmodáskor elkalandozhat a testtől.
Ha valamilyen veszteség, válás, trauma, baleset, testi vagy lelki megrázkódtatás ér minket, akkor a szabad lélek egy része a túlélésünket segítendő elmehet tőlünk. Sőt az is előfordulhat, hogy valakinek odaajándékozzuk lelkünk egy darabját, vagy esetleg elveszik tőlünk egy nem megfelelő kapcsolatban.
A lélekrész kedvező feltételek mellett spontán is visszatérhet, de az a gyakoribb, hogy az újbóli teljessé váláshoz szakavatott segítségre és lélekrész visszahozásra van szükség, pl. a pszichoterápiák lassú folyamatú lélekrész visszahívásként hathatnak.
 A kurzuson amellett, hogy tovább erősítjük a kapcsolatot a Segítőinkkel, Tanítóinkkal és a Természettel, legfőképpen arról tanulunk,  hogy ilyen módon segíthessünk másoknak és a páros-csoportos gyakorlatokban mi magunk is befogadói lehetünk elveszett lélekrészeinknek és gyógyuljunk ezáltal.
A tanfolyamon a részvétel feltétele ideális esetben korábbi alapkurzuson való részvétel, de mindenképpen jó kapcsolat a szellemi Segítőkkel, Tanítókkal és a lélekutazás módszerének ismerete.
Időpont: 2014. augusztus 2-3-4.
Helyszín: a Cserhát dombjai közt megbúvó Alsótold
Jelentkezési határidő: július 7.
Jelentkezés és további részletek:  06 70 50 393 50 albisaga@gmail.com