2012. december 21.




Hívjuk Segítőinket, doboljunk, meditáljunk, imádkozzunk december 21-n itteni idő szerint 12 vagy 21órakor, mint ahogy a Földön sok ezren teszik majd velünk együtt.






  Áldott, Reményteljes Fényt hozó Napfordulót kívánunk!
                                SÁRA és ORSOLYA


TÉLI NAPFORDULÓ évszaktalálkozó


Szeretettel hívunk következő együttlétünkre, melynek középpontja az 

ÜNNEPEK IDEJE

Körtalálkozónk irányadó motívumai:

Az Oltár, mint jelen-létünk és az idő áramlására hangolt áldásos lélekállapotunk szimbóluma. 
A Szent Idő, Szent Hely gyógyító erejének megtapasztalásai.
 A Fordulat üzeneteinek fogadása.  

"égi forgással
feküdni kelni
itt kéne élni
örökre lenni"



Időpont: 2012. december 16. vasárnap 10-15 óra
Helyszín: Mogyoród-SzentJakab (a pontos helyről levélben vagy telefonon értesítünk)
Szükséges eszközök: tárgyainkon kívül (csörgő, füzet, dob, takaró), amit Mindenki hoz:


* egy csipet föld az otthonunkból vagy erőhelyünkről

* egy korty tiszta víz, vagy forrásvíz

* egy szál szárított gyógynövény vagy saját készítésű füstölő

* egy mécses

Étek: az együttlét végén közösen fogyasztjuk el a hozott erőételeket.
Részvételi díj: 4000 Ft

Jelentkezést telefonon vagy levélben kérünk.


SZERETETTEL VÁRUNK!

Elekes-Czaga Orsolya (06 70 50 393 50) - Schmidt Sára (06 20 93 33 623)
Csonth Krisztina (06 20 99 74 570)