Téli Napforduló Szertartás * 2016. december 21.

Kedves Lélekutazók!

Szeretettel meghívunk Benneteket 
Téli Napforduló Szertartásra, 
mellyel a Fény születését ünnepeljük 
tűzgyújtással, lélekutazással.
Együttlétünkben az évkör óév-újév fordulatában 
segítséget kaphatunk
az elengedésre és a megújulásra is.
A találkozást áldos étekkel koronázzuk.


 Időpont: 2016. december 21. szerda 18-21 óra.
Helyszín: Otthonunk és kertünk. Pontos címről levélben értesítünk. Telekocsik szerveződhetnek.
Eszközök, hoznivalók: csörgő és dob (ha van), füzet, toll, pléd,  időjárásnak megfelelő meleg, réteges öltözék
Fácán áldossal és lencsekeverénnyel készülünk, ha szeretnél süteményt vagy pogácsát hozni, szívesen fogadjuk.

A részvételi szándék előzetes regisztrációval lesz teljes (albisaga@gmail.com, 70 50 393 50).

Dobolóköreink nyitott alkalmak, melyen részt vehet mindenki, akinek már van kapcsolata az Erőállatával, Tanítójával. Akinek még nincs tapasztalata, de szívesen részesülne ebben az élményben, szintén velünk lehet, ez esetben szükséges egy előzetes felkészülés. Egyéni munkában való továbblépésre is van lehetőség.
A világ számos Doboló Köréhez hasonlóan mi is rendszeresen találkozunk, hogy élő tapasztalás során (révülés, imagináció, gyógyítás, erőkérés) lehetőséget teremtsünk a szellemi világgal való kapcsolattartásra, elmélyítve tudásunkat a közösség megtartó erejét adó bensőséges légkörben.


Szeretettel várunk:
Elekes Gábor és Elekes-Czaga Orsolya

Kép forrása: pinterest.com
  

Élet-Halál-Élet kurzus * 2016. november 26-27-28 * Pilisszentlélek

ÉLET/HALÁL/ÉLET a lélekutazás gyakorlatában és a mindennapokban
Az elengedés és az elmúlás az életünk gyakori és természetes velejárója. Életciklusaink, élethelyzeteink és kapcsolataink sorban követik egymást és mielőtt belekezdünk egy újba, el kell búcsúztatnunk, sokszor meg kell gyászolni a régit. Csak így tudunk megújulni, és valóban teljes szívvel-lélekkel továbblépni.
A régmúltban a sámánok, táltosok a búcsúztatás és az átlépés kísérői és mesterei voltak, de a természetközeli ember is nagyobb tudással, eszköztárral rendelkezett az élet-halál körforgásában.

*Mit tehetünk, hogy a sorsfordulókon átengedjük magunkat a felkészülés – meghalás – újjászületés ciklusainak?
*Mi az életfeladatunk?
*Hogyan segítsünk magunknak és másoknak felkészülni a búcsúzásra?
*Hogyan éljünk teljesebb életet ennek a tudásnak az erejével? 

Többek között ezekre e kérdésekre kaphatnak választ a kurzus résztvevői, miközben új Segítők és Tanítók szövetsége ad támogatást.
A tanfolyamon szerzett tapasztalatok gyakran átszövődnek a gyógyítás és a lélekrészekkel való munka élményeivel, de nem feltétel a korábbi haladó kurzusokon való részvétel. Ami fontos: jól működő kapcsolat a spirituális segítőkkel és az alaptanfolyam gyakorlatainak, készségeinek ismerete. Ha valaki korábban résztvett már az élet-halál-élet kurzuson, egyéni tematika kidolgozásával segítjük a részvételét.

Időpont: 2016. november 26-28 szombat 11 órától hétfő 16 óráig. Jelentkezési határidő: november 14. First minute kedvezmény: október 16-ig!
Helyszín: Pilisszentlélek, Hunyadi utca
Eszközök, hoznivalók: Csörgő, ha van: dob, jegyzetfüzet, erőtárgyak. 
Természetjárásra alkalmas öltözék. 
Tisztálkodószerek, törölköző. 
Ágyneműhuzat (paplan, kispárna), lepedő. 
A közös reggelikre, vacsorákra erőételek a szokott módon, megbeszélés szerint.
A részvétel tartalmazza a szállást, a teremdíjat, a vezetők tiszteletdíját; korlátlan tea/kávéfogyasztást, 3 fogásos vegetáriánus ebédet Rita jóvoltából és a zárólakomát Dobogókőn.
Jelentkezés és további információk:  
albisaga@gmail.com  70/50 393 50

Szeretettel várunk: 
Elekes-Czaga Orsolya és Schmidt Sára
a kurzus vezetői 
Életfa
A kurzus helyszíne
A kert, a patakon átvezető híddal
Dobogókő, kő-gyertya oltár
A fehér táltosok erőhelye a közelben




Izzasztókunyhó a Káli medencében * október 22.

Kedves Lélekutazók!

Következő Körtalálkozónk alkalmával 
IZZASZTÓKUNYHÓ SZERTARTÁS
vár Benneteket a Káli medencében.

 Az izzasztókunyhó olyan összetett szimbolikájú tisztító, újjászületést lehetővé tevő gyógyító szertartás, melyben mélyen megélhető a Mindenséggel való egység. Az imák, fohászok, énekek a lelket tisztítják, a kimondások a szellemi út megtalálását támogatják.

Az izzasztókunyhó szertartásról Sára tollából ITT  olvasható egy írás, kissé lejjebb görgetve a szöveget. 

Az izzasztókunyhó szertartás vezetője: Schmidt László.


Az együttlét időpontja: 2016. október 22. Érkezés legkésőbb délután 14 óráig. 
Jelentkezési határidő most nincs, aki szeretne részt venni, annak mihamarabb érdemes jelentkezni, mert a kunyhó befogadóképessége véges.
Helyszín: Balaton-felvidék, Kővágóörs. (Pontos helyszínről levélben írunk.) 

Szükséges eszközök: Kunyhózóknak: kis textil -  az üléshez a kunyhóban, és egy, amivel bent törölközni lehet magunkat; egy nagyobb törülköző; kunyhószertartás ruha: férfiaknak ágyékkötő, nőknek természetes anyagú ruha vagy kendő, ezek hiányában fürdőruha is megfelelő; vízálló csörgő. Étkezés: aznap böjt javasolt, sok folyadékkal. A szertartás után szeretetvendégség:  tápláló, egészséges erőételekkel készülnek a résztvevők.

Felajánlások: a kunyhószertartás vezetője, a házigazdák számára (akik helyet és tűzifát biztosítanak) elfogadjuk az erőáramlást.

Részvétel lehetősége: A kunyhó méhe azok számára befogadó, akik korábban részt vettek már izzasztókunyhóban, vagy segítőként voltak jelen. Akik először jönnek, azok külső segítőként élhetik meg a szertartás felemelő erejét. A segítők feladata, hogy vigyázzák a tüzet és a benne felizzó köveket folyamatosan parázzsal takarják. Négy alkalommal adják be a köveket a kunyhó belsejébe. A szertartásrendet érzékelve ők is folytathatják a belső munkát. A kunyhóból "megszületőket" figyelemmel kísérik, bábaként segítik, ha szükséges. Köszönjük az ő támogatásukat, felajánlásukat.

Szeretettel várunk Benneteket:
Sára és László
Jelentkezés és további információk:
06 20 977 11 10 László
06 20 933 36 23 (este) Sára







Őszi Napéjegyenlőségre hangoló Dobolókör 2016. szeptember 18. vasárnap

Kedves Lélekutazó Barátaink!

Évszaktalálkozóra hívunk Titeket a Telihold 
és a Napéjegyenlőség ölelésében, 
szeptember 18-n vasárnapra.
Ez az alkalom segíthet az előttünk álló három hónap, 
az őszre való felkészülésben 
a mostani napéjegyenlőség üzenetének fogadásában.
Gyógyító sétát teszünk páros munka során a természetben, szimbólumot festünk, hálaadó szertartás keretében terménymandalát készítünk,
lélekutazással mélyebb kapcsolatba kerülhetünk  
az egyensúly állapotával és személyes igazságunkkal.
Határtalan az örömünk, hogy ismét egy jurtában leszünk!


Időpont: szeptember 18. vasárnap, 10-től várhatóan 14 óráig, majd közös étkezés. Érkezés: 10 órától Orsolya és Gábor otthonába. Innen sétálunk át a mezőn álló jurtába. Délután a házban költjük el Áldos ebédünket. (Akik először jönnek, azok számára a felkészítés egyénileg történik, előre egyeztetett időpontban.)
Helyszín: Levélben értesítünk. Utazás: telekocsi felajánlásokat várunk, de tömegközlekedéssel és sétával is kellemesen elérhető.
Szükséges eszközök: Páros számú termény (esetleg a helyszínen is kereshető), csörgő és dob (ha van), füzet, toll, polifoam és/vagy pléd, természetjárásra alkalmas, időjárásnak megfelelő öltözék
Az étkezéshez hozzájárulhatsz: magokkal, gyümölccsel, süteménnyel, kenyérrel.

Visszajelzést kérünk a részvételi szándékodról telefonon vagy emailben.

Dobolóköreink nyitott alkalmak, melyen részt vehet mindenki, akinek már van kapcsolata az Erőállatával, Tanítójával. Akinek még nincs tapasztalata, de szívesen részesülne ebben az élményben, szintén velünk lehet, ez esetben szükséges egy előzetes felkészülés. Egyéni munkában való továbblépésre is van lehetőség.
A világ számos Doboló Köréhez hasonlóan mi is rendszeresen találkozunk, hogy élő tapasztalás során (révülés, imagináció, gyógyítás, erőkérés) lehetőséget teremtsünk a szellemi világgal való kapcsolattartásra, elmélyítve tudásunkat a közösség megtartó erejét adó bensőséges légkörben.


Szeretettel várunk:
Sára, László, Gábor, Orsolya és Karolina, a jurta háziasszonya

NagyBoldogaszony Holdkunyhó * 2016. augusztus 15.

Kedves Lélekutazó Nővérünk!
 
Szeretettel várunk következő női körünkbe, ahol egymásért is szóló kéréseinkkel, imáinkkal, énekléssel, tánccal leszünk együtt
NagyBoldogasszony napja erőterében.
A kunyhó meghitt méhében kitisztulhatnak eddig be nem gyógyult sebeink.
Átélhetjük egymás és ősanyáink támogatását, megérezve: nem vagyunk egyedül. 
Megélhetük, hogy mindannyian össze vagyunk kapcsolódva egymással ugyanúgy, mint saját méhünk bölcsességének forrásával.


A Holdkunyhó rítusában visszavonulunk, hogy megosszuk egymással a ciklusok, a szerelem, a a termékenység és a női lét erejének titkait. Megújulva lépünk vissza a mindennapi életünkbe, családunkhoz, párunkhoz, hivatásukhoz. 

Az izzasztókunyhó  körei és égtájai adják a vörös fonalat a szertartásunkhoz. 



Idő: aug 15. hétfő. Érkezés 18.20-ig. kedzés: 18. 30-kor.
Helyszín: Budaörs, Márti háza és kertje (bővebben levélben).
Hoznivalók: csörgő, törölköző, könnyű, természetes anyagú ruha, fürdőruha, testet tápláló finomság a záró lakomához és az oltárra bármi, ami a nőiséget és a kiteljesedést szimbolizálja.
Aznap, de délután mindenképp böjt javasolt.
Jelentkezés: telefonon vagy levélben. 

Ha érdekel, hogyan gyógyítanak a női körök, kattints ehhez az íráshoz.
Az Irodalom oldalon található CIKK az izzasztókunyhóról Schmidt Sára tollából pedig segítheti a felkészülést a holdkunyhó szertartásra.

Szeretettel várunk:
Elekes-Czaga Orsolya
06 70 50 393 50
albisaga@gmail.com

Kép forrása: goddesrising.org

Nyári Napfordulóra felkészítő Izzasztókunyhó építés és Szertartás

Kedves Lélektársak!

Nagy örömmel és hálával, amiért megtörténhet,
hívunk Benneteket a Nyári Napforduló alkalmából 

IZZASZTÓKUNYHÓ ÉPÍTÉSRE és SZERTARTÁSRA.

A Szert Schmidt László vezeti, és az Acala Egyensúlyközpont házigazdái ajánlották fel területüket, hogy ezután rendszeresen tarthassunk izzasztókunyhókat és holdkunyhókat. 
 Az építést követően a szertűz megrakása után lélekutazás segíti majd a ráhangolódást a Napforduló üzenetének fogadására és az imák megfogalmazására.

 Az izzasztó kunyhó olyan összetett szimbolikájú tisztító, újjászületést lehetővé tevő gyógyító szertartás, melyben mélyen megélhető a Mindenséggel való egység. Az imák, fohászok, énekek testünket -  lelkünket tisztítják, szellemi úton járásunkat támogatják, segítenek a kapott útmutatások földre hozatalában.

Az izzasztókunyhó szertartásról Schmidt Sára tollából ITT  olvasható egy írás, kissé lejjebb görgetve a szöveget. 


Az együttlét időpontja: 2016. június 18. szombat. Érkezés délig történhet. Búcsúzás: este 6-7 óra magasságában várható. 
Jelentkezési határidő: június 15., ha betöltődtek a helyek, "várólistát" nyitunk.

Helyszín: Gödöllő, Ádám u. 45. Érdemes most is telekocsikat szervezni, ha van kérés-felajánlás, jelezzétek.


Szükséges eszközök: Kunyhózóknak: kis textil, amire ülünk a kunyhóban, és egy, amivel bent törölhetjük magunkat; egy nagyobb törülköző; kunyhószertartás ruha: férfiaknak ágyékkötő, nőknek természetes anyagú ruha vagy kendő, ezek hiányában fürdőruha is megfelelő; vízálló csörgő. Lélekutazáshoz a szokásos eszközök.

Étkezés: aznap böjt javasolt, sok folyadékkal. A szertartás után szeretetvendégség: azt esszük közösen, amit ki-ki hoz: tápláló, egészséges erőételekkel készüljünk.

Felajánlások: a kunyhószertartás vezetője és a házigazdák számára (akik helyet és tűzifát biztosítanak) elfogadjuk az erőáramlást.
Továbbra is szívesen vennénk egyszínű plédeket az eljövendő kunyhók takarására.

Részvétel lehetősége: Azoknak ajánljuk, akik jártak már Doboló Körünkön, vagy az Acala önismereti programjain. A kunyhó méhe azok számára befogadó, akik korábban részt vettek már izzasztókunyhóban, holdkunyhóban, vagy segítőként voltak jelen. Akik először jönnek, azok külső segítőként élhetik meg a szertartás felemelő erejét. A segítők feladata, hogy vigyázzák a tüzet és a benne felizzó köveket folyamatosan parázzsal takarják. Négy alkalommal adják be a köveket a kunyhó belsejébe. A szertartásrendet érzékelve ők is folytathatják a belső munkát. A kunyhóból "megszületőket" figyelemmel kísérik, bábaként segítik, ha szükséges. Köszönjük az ő támogatásukat, felajánlásukat.



Szeretettel várunk Benneteket:
László, Orsolya, Gábor, Petra, Gábor

Jelentkezés és további információk:
06 70 50 393 50 albisaga@gmail.com



Részvétel az Alaptanfolyamon

Kedves Jelentkezők!
A részvételhez kérem a személyes kapcsolatfelvételt!
Köszönöm!

Elekes-Czaga Orsolya
70 50 393 50
albisaga@gmail.com

 

KIÁRAMLÁS * Pünkösdi Dobolókör

"Szent Lehelet, Béke Benned, 
Tisztíts, nyugtass, áramolj!" 

Kedves Lélekutazók!

Pünkösd előestéjére hívunk Titeket, hogy egy rövid belső zarándoklatban folytassuk a tavaszi tisztulásunkat, s HITünkben - a Teremtőben, a Szellemi világ támogatásában, a Segítőkben, önmagunkban újra -  megerősödhessünk.  Áldást kérünk az összefogásra, az együttrezdülésre, a megbékélésre.
Együttlétünk páros gyakorlat, egyéni lélekutazás és közös dobolás fonalán halad. 
 
Időpont: május 14. szombat 17-20 óráig, érkezés: 16.45-től.
Akik először jönnek, azok számára a felkészítés egyénileg történik, előre egyeztetett időpontban.
Helyszín: Budapest, Mályva tér
Szükséges eszközök: Csörgő és dob (ha van), füzet, toll, polifoam vagy pléd. 

Dobolóköreink nyitott alkalmak, melyen részt vehet mindenki, akinek már van kapcsolata az Erőállatával, Tanítójával. Akinek még nincs tapasztalata, de szívesen részesülne ebben az élményben, szintén velünk lehet, ez esetben szükséges egy előzetes felkészülés. Egyéni munkában való továbblépésre is van lehetőség.
A világ számos Doboló Köréhez hasonlóan mi is rendszeresen találkozunk, hogy élő tapasztalás során (révülés, imagináció, gyógyítás, erőkérés) lehetőséget teremtsünk a szellemi világgal való kapcsolattartásra, elmélyítve tudásunkat a közösség megtartó erejét adó bensőséges légkörben.

Visszajelzést kérünk a részvételi szándékodról telefonon vagy emailben. Jelentkezési határidő: május 10
A hely befogadókészsége miatt a jelentkezéseket időbeli sorrendben tudjuk elfogadni, meghatározott létszámig. Ez után a jelentkezők számára várólistát nyitunk.

Szeretettel várunk!

Jelentkezés és további részletek:
Elekes-Czaga Orsolya
06 70 503 93 50

ÚJRA LÉLEKUTAZÁS ALAPKURZUS! 2016. május 28.-29.

"A sámán nemcsak a gyógyítás módozatait közvetíti számunkra, hanem követendő példát szolgáltat az emberiség egészének, mindnyájunknak. Megtestesíti mindenki szunnyadó belső lehetőségeit. A jövő pszichológiájának feladata, hogy a sámán képességeit és világfelfogását mindenki számára lehetővé tegye."   Holger Kalweit

Szeretettel várunk az alaptanfolyamon minden érdeklődőt és azokat is, 
akik már elindultak a lélekutazások világában, 
és szeretnének további erőt, tudást és kézzelfogható segítséget meríteni életükhöz. 


Ma sokunkban újra él az igény, hogy kapcsolatba kerüljünk a gyökereinkkel, rejtett forrásainkkal és saját belső igazságunkkal. A sámán és táltos gyakorlat lehetővé teszi, hogy önmagunk és mások számára is gyógyító erőt és bölcsességet közvetítsünk. Így nagyobb harmóniába kerülünk önmagukkal és környezetünkkel,  mindennapi életünk teljesebbé válik, fejlődik.
Az alaptanfolyamon egyéni és páros gyakorlatok során bensőséges légkörben kapcsolatba kerülünk Segítőinkkel és Tanítóinkkal a szellemi világban, akik lelkünk mélyének segítő aspektusait is képviselik. Jobban ráláthatunk problémáinkra, a minket aktuálisan foglalkoztató kérdések megoldására. Képessé válunk a gyógyítás és erőhozás alapformáira. 
A tanfolyam kiemelt pontján egy ősi rítus, a szellemkenu gyakorlatában megélhető a csoport csodálatos együttműködése és az Univerzum gyógyító ereje. A sámándob szívdobbanást idéző hangja segít minket a hétköznapitól eltérő tudatállapotok biztonságos megélésében a lélekutazások során. Ez az alkalom önismereti munkára ad lehetőséget. Azok, akik korábban már elsajátították az alapkurzus gyakorlatait, saját tematika kidolgozásában kaphatnak segítséget.

Szükséges eszközök: jegyzetfüzet, toll, pléd/matrac, csörgő.

Helyszín: Acala Egyensúlyközpont, Gödöllő, Ádám u. 45. Bővebben a helyszínről ITT találhatók információk.

Időpont2016. május 28.-29. szombat- vasárnap, 10-18 óráig.

Étkezés: Saját elemózsia, a szünetekben vendéglátás teával, kávéval. 

Jelentkezési határidő: május 21. 
Az eseményre regisztrálni lehet a Facebook-on, de személyes jelentkezést is kérünk.
Link az eseményhez:  https://www.facebook.com/events/152472138486072/


Jelentkezés, további részletek:
Elekes-Czaga Orsolya 06 70 50 393 50  albisaga@gmail.com




ÚJ!!! Archaikus Rítusok Alaptanfolyam szakemberek számára * április 23.-24.

„Létezik egy olyan gondolkozás, amely ősi képekben, szimbólumokban fejezi ki magát, s ezek régebbiek a történeti embernél, ősidők óta veleszületettek, végeláthatatlan generációkon át fennállnak, s örök elevenen betöltik lelkünk mélységes alapjait. Teljes élet csak velük összhangban lehetséges, a bölcsesség a hozzájuk való visszatérés.” C. G. Jung
 A legutóbbi Jung konferencián tartott Archaikus gyógyító rítusok műhely pozitív tapasztalatai nyomán többen kérték, hogy tartsunk szakemberek (pszichológusok, pszichiáterek) számára önismereti jellegű képzést. Ezért meghirdetjük két napos kurzusunkat Archaikus Rítusok Alaptanfolyam címmel a Magyar C. G. Jung Analitikus Pszichológiai Egyesület ajánlásával.



Időpont: 2016. április 23.-24. 10-18 óráig.  
Jelentkezési határidő: április 15.!
Helyszín: Budapest, Mályva tér 
Jelentkezés és további információk: 
albisaga@gmail.com 06 70 50 393 50 
A tanfolyamot tartják: Elekes Gábor és Elekes-Czaga Orsolya klinikai szakpszichológusok.
Leírás: Az ősi gyógyító eljárások, melyeket a sámánok - a Kárpát medencében táltosok - alkalmaztak, antropológusok gyűjtőmunkájának köszönhetően lettek elérhetőek a ma embere számára. Az elmúlt 20 évben az akadémikus gyógyításban, kórházban működő doboló csoportok, egyéni terápiák és önismereti csoportok során alkalmaztuk ezeket a rítusokat a jungi szemlélettel integrálva. Tapasztalataink szerint ezek az imaginatív technikák lehetővé teszik, hogy a kollektív tudattalan archetípusai és szimbólumai megelevenedjenek, az ösztönszféránk támogató impulzusai felébredjenek, a Selbst irányából érkező üzenetek valósággá váljanak. Kutatásaink alapján ezek az eljárások fejlesztik a részvevők önmegvalósítását, kompetenciáját és belső kontrollos attitűdjét. Általuk növekszik az autonómia és fokozódik az aktivitás. Erősödik a megküzdési képesség, nő a hatékonyságérzés és a felelősségérzet. Az alaptanfolyam sajátélményre ad lehetőséget. A későbbiekben a további kurzusokon való részvétel elegendő alapot és tudást ad majd arra, hogy a képzésben résztvevő szakemberek segítő munkájukban is alkalmazzák e módszereket.
A jövő évtől az Magyar C. G. Jung Analitikus Pszichológiai Egyesület tervezi a program, illetve az évenkénti képzések akkreditációját.


Kép forrása: pinterest.com

TAVASZI TISZTULÁS Dobolókör * április 9. szombat * Budapesten

"Tisztíts meg minket úti porainktól"
 
Kedves Lélekutazók!

A tavaszi Napéjegyenlőség varázslatos napja után még mindig hív a tavaszi nagy lélek-tisztítás.
Nemcsak az otthonunkat, kertünket, hanem a szellemi Segítők támogatásával testünket és szellemünket is érdemes az elmúlt idő már nem kívánatos hordalékaitól megtisztítani, felébresztve és megújulásra, újjászületésre serkentve önmagunkat. Ha a tisztítás megtörtént, a gyógyulás erőit is jobban képesek leszünk befogadni.

Találkozásunkon páros tisztítás, a nemhétköznapi valóságban való Tisztító Erőhelyünk fölfedezése és belső utazás a testünkbe vár minket. Közös dobolásban  gyógyító erőt küldünk egy körtársunknak felépülését támogatva.



Időpont: április 9. SZOMBAT! 17-20 óráig, érkezés: 16.45-től.
Akik először jönnek, azok számára a felkészítés egyénileg történik, előre egyeztetett időpontban.
ÚJ HELYSZÍNÜNK: Budapest, Mályva tér 6.
Szükséges eszközök: Csörgő és dob (ha van), füzet, toll, polifoam vagy pléd. 

Dobolóköreink nyitott alkalmak, melyen részt vehet mindenki, akinek már van kapcsolata az Erőállatával, Tanítójával. Akinek még nincs tapasztalata, de szívesen részesülne ebben az élményben, szintén velünk lehet, ez esetben szükséges egy előzetes felkészülés. Egyéni munkában való továbblépésre is van lehetőség.
A világ számos Doboló Köréhez hasonlóan mi is rendszeresen találkozunk, hogy élő tapasztalás során (révülés, imagináció, gyógyítás, erőkérés) lehetőséget teremtsünk a szellemi világgal való kapcsolattartásra, elmélyítve tudásunkat a közösség megtartó erejét adó bensőséges légkörben.


Visszajelzést kérünk a részvételi szándékodról telefonon vagy emailben. Jelentkezési határidő: április. 7. 
A hely befogadókészsége miatt a jelentkezéseket időbeli sorrendben tudjuk elfogadni, meghatározott létszámig.

Szeretettel várunk!

Jelentkezés és további részletek:
Elekes-Czaga Orsolya
06 70 503 93 50

Lékekutazás műhely a KAPSZLI-n: március 19. szombat 10-13 óra!

Szeretettel ajánljuk az érdeklődők figyelmébe a Károli Egyetem három napos, ingyenes Sorsmintáink: ki dönt a döntéseinkről című rendezvényét, ahol szombaton 10 órától Lélekutazás műhelyt tartunk! A műhely hívogatója:
 
Archaikus gyógyító rítusok: az Ősök támogatásával a saját sors kibontakoztatáshoz

A sámán rítusok több tízezer éve szerves kapcsolatot biztosítanak a gyökerekkel: az ősökkel és a természettel, a Földdel, az Univerzummal egyaránt. Mentálhigiénés hatásuk teljesebb élethez vezet, ami nemcsak szubjektív szinten érzékelhető. Kutatásaink és tapasztalataink bizonyítják, hogy a lélekutazás, mint imaginatív technika a jungi szemlélettel integrálva az akadémikus gyógyításban is megállja a helyét. Pszichiátriai osztályokon túl az egyéni pszichoterápiákban és önismereti csoportokon ezren felüli lélekszámban vettek részt páciensek és érdeklődök, spirituális útkeresők és szakemberek egyaránt.
A megfelelő szaktudással végzett vezetés mellett a lélekutazás lelki egészségvédő hatású, csökkenti a szorongást, növeli az autonómiát és a hatékonyságot az életvezetésben, fokozza a kreativitást, segítséget ad életkérdések magas szintű megoldásához. A múltbeli sérülések gyógyulásához, a transzgenerációs minták felismeréséhez és felülírásához a lélekutazás célzott eszközként is használható. Pl. elveszett „lélekrészek” visszahozása segítheti haladó szinten a folyamatot.
A műhely résztvevői a sajátélmény során betekintést nyerhetnek a sámándobolással kísért lélekutazás világába. Találkozhatnak Szellemi Segítőikkel és erőt kaphatnak életútbeli elakadásaik feloldásához.


A rendezvény további programjai ITT láthatók!
Szeretettel várunk!
Elekes-Czaga Orsolya 

Kép forrása: worldpresss.com

TAVASZI NAPÉJEGYENLŐSÉG: Izzasztókunyhó Szertartás a Káli Medencében

Kedves Lélektársak!

Hamarosan itt az újabb évszaktalálkozó ideje:
Tavaszköszöntésre hívunk Benneteket.

A találkozásunk középpontjában 
a FORDULAT áll, 
amihez kérjük az izzasztókunyhó szertartás támogató erejét.
Gyógyító séta és lélekutazás segíti a ráhangolódást.

 Az izzasztó kunyhó olyan összetett szimbolikájú tisztító, újjászületést lehetővé tevő gyógyító szertartás, melyben mélyen megélhető a Mindenséggel való egység. Az imák, fohászok, énekek a lelket tisztítják, a kimondások a szellemi út megtalálását támogatják.

Az izzasztókunyhó szertartásról Sára tollából ITT  olvasható egy írás, kissé lejjebb görgetve a szöveget. 



Az együttlét időpontja: 2016. március 20. vasárnap. Érkezés délelőtt 11 óráig. Búcsúzás: este 6 óra magasságában várható.
Jelentkezési határidő: március 10.

Helyszín: Balaton-felvidék, Káli medence, Kővágóörs. (Pontos helyszínről levélben írunk.) 

Azok számára nyitott ez a lehetőség, akik már részt vettek Doboló Körünkben. Ha valaki még nem volt korábban bent a kunyhó méhében, akkor, mint külső Segítőnek is sokat adhat  a szertartás, továbbá a lélekutazás, "medicine walk" is előrelépési lehetőség ezen a napon. 
Az izzasztókunyhó szertartás vezetője: Schmidt László.

Szeretettel várunk Benneteket:
Sára, László, Orsolya, Gábor

További információk:
06 70 50 393 50
06 20 933 36 23








Belső gyógyító fény Dobolókör Február 7.


"Tiszta fénnyel nyíló lelkem, szomjat oltó harmatvirágom, 
Tó tükrén a köd eloszlik, nyíló szememről tűnik az álom." Somogyi István

Kedves Lélekutazók!
Február első vasárnapján ismét találkozunk a Dobolókörben.

 Együttlétünk vörös fonala:
A láthatóan növekvő fény új reményeket ad a mélyben csírázó magvaknak. A tél utolsó nekiveselkedése még lehetőséget ad a mély befelé fordulásra és a bátor szembenézésre. 
Ha felszabadulunk a gyógyítás és öngyógyítás belső és ránk hagyományozott gátjaitól, megtapasztalva saját fényünket, 
Segítőinkkel együtt vígadhatunk Böjtelő havában.
Lesz: hangsátor, lélekutazások, erőállat-tánc, erőének! 

Időpont: február 7. vasárnap 15.30-19 óráig, érkezés: 15.20-tól.
Akik először jönnek, azok számára a felkészítés egyénileg történik, előre egyeztetett időpontban.
HelyszínAcala Egyensúlyközpont, Gödöllő Ádám u. 45. 
Kérésre és felajánlásra telekocsik szerveződhetnek Budapestről.
Szükséges eszközök: Csörgő és dob (ha van), füzet, toll, polifoam vagy pléd. 

Dobolóköreink nyitott alkalmak, melyen részt vehet mindenki, akinek már van kapcsolata az Erőállatával, Tanítójával. Akinek még nincs tapasztalata, de szívesen részesülne ebben az élményben, szintén velünk lehet, ez esetben szükséges egy előzetes felkészülés. Egyéni munkában való továbblépésre is van lehetőség.
A világ számos Doboló Köréhez hasonlóan mi is rendszeresen találkozunk, hogy élő tapasztalás során (révülés, imagináció, gyógyítás, erőkérés) lehetőséget teremtsünk a szellemi világgal való kapcsolattartásra, elmélyítve tudásunkat a közösség megtartó erejét adó bensőséges légkörben.


Visszajelzést kérünk a részvételi szándékodról telefonon vagy emailben. Jelentkezési határidő: február 5

Szeretettel várunk!

Jelentkezés és további részletek:
Elekes-Czaga Orsolya
06 70 503 93 50

Kép forrása: lunaesque.com

ÚJHOLDAS ÉVNYITÓ DOBBANTÓ

 Kedves Lélekutazók!

Január második hétvégéjén két lehetőséget is kínálunk a megtisztulásra és az újra nyitásra.
Szombaton izzasztókunyhó méhe vár
Sárával és Lászlóval a Káli medencében.
Vasárnap délután pedig a dobolókört tartunk az Acalában, lélekutazásokkal, tűzszertartással
Az óévi elengedések segítése és transzformálása történhet meg a szükséges és kívánatos változásainkhoz és fejlődésünkhöz, az újhold erejével.

 
A kunyhószertartással kapcsolatban további információk:
Schmidt Sára 06 20 933 36 23

A Dobolókör időpontja: január 10. vasárnap 15.30-19 óráig, érkezés: 15.20-tól. Akik először jönnek, azok számára a felkészítés egyénileg történik, előre egyeztetett időpontban.
HelyszínAcala Egyensúlyközpont, Gödöllő Ádám u. 45. 
Kérésre és felajánlásra telekocsik szerveződhetnek Budapestről.
Szükséges eszközök: Csörgő és dob (ha van), füzet, toll, polifoam vagy pléd. 
Dobolóköreink nyitott alkalmak, melyen részt vehet mindenki, akinek már van kapcsolata az Erőállatával, Tanítójával. Akinek még nincs tapasztalata, de szívesen részesülne ebben az élményben, szintén velünk lehet, ez esetben szükséges egy előzetes felkészülés. Egyéni munkában való továbblépésre is van lehetőség.
A világ számos Doboló Köréhez hasonlóan mi is rendszeresen találkozunk, hogy élő tapasztalás során (révülés, imagináció, gyógyítás, erőkérés) lehetőséget teremtsünk a szellemi világgal való kapcsolattartásra, elmélyítve tudásunkat a közösség megtartó erejét adó bensőséges légkörben.


Visszajelzést kérünk a részvételi szándékodról telefonon vagy emailben.
Jelentkezési határidő: január 8

Szeretettel várunk!

Dobolókörre jelentkezés és további részletek:
Elekes-Czaga Orsolya
06 70 503 93 50