Találkozások


CSOPORTBAN
  • Doboló kör
A világ számos doboló köréhez hasonlóan mi is rendszeresen, havonta találkozunk találkozunk, hogy gyakorlási (révülés, gyógyítás, erőkérés) lehetőséget teremtsünk, elmélyítve tudásunkat ezen az úton a közösség megtartó erejét adó bensőséges légkörben. 
Ezek az alkalmak általában minden hónap harmadik szombatján, délután történnek, jelenleg az Széltetőn, Csömörön vagy Antaranga Központban, Budapesten a Sasvár u. 91-ben.
Az évszaktalálkozók egy-egy napforduló vagy napéjegyenlőség időpontjának közelében zajlanak, természetközeli erőhelyek mellett..
A lélekutazások témáit Segítőink útmutatása szerint közvetítjük a Kör tagjai felé, és arra is van lehetőség, hogy egyéni kérések, kérdések kapjanak megoldást.   
E nyitott alkalmakon részt vehet mindenki, aki korábban már járt lélekutazás alapkurzuson vagy haladó kurzuson. Aki még nem ismeri a szellemi segítőit, de szívesen betekintene ebbe a világba, szintén velünk lehet, ekkor az Erőállattal való találkozás történhet meg. (Ez esetben szükséges egy hosszabb személyes vagy telefonon történő előzetes egyeztetés, bejelentkezés.)


  • Szent Kakaó szertartás
Közép- és Dél-Amerikában, a maja és azték kultúrákban a kakaóbabot több évezreddel ezelőtt isteni eledelként tisztelték. Szertartásosan fogyasztották, hogy összekapcsolódjanak a szellemi szférákkal és hogy termékenységet, gyógyulást, bölcsességet hozzanak a közösségbe. 
A nyers kakaóbabból készült ital békés, finom módon alkalmassá tesz arra, hogy mély kapcsolatba kerüljünk érzéseinkkel, a lelkünk tudattalan rétegeiben levő gátakat elkezdjük feloldani és új mintákat engedjünk be életünkbe, amik segítik az önmagunkkal és a másokkal való szeretetteljes, érzékeny és tudatos kapcsolódást.
A szertartás során az intenciós kört követően ellazult állapotba kerülhetünk a vezetett relaxáció során. A figyelmünk fókuszát befelé fordítjuk, majd sámándobbal kísért lélekutazást teszünk. Mindenki a maga ritmusában és saját szándékával dolgozhat. Ha kedvünk tartja, mozgással-tánccal, énekléssel folytatjuk, majd az élmények megosztásával zárjuk az alkalmat.
A nyers kakaó, mint gyógynövény élettani hatásai:
A kakaó szuperélelmiszer, kivételesen erőteljes antioxidáns, gazdag vitaminokban és nyomelemekben. Védő hatású a májra és a vesére, ébreszti a tobozmirigyet, fokozza a vérellátást, serkenti az agyműködést, segít megelőzni a daganatos-, a szív és érrendszeri betegségeket, a demenciát. Olyan vegyületeket tartalmaz (dopamin, szerotonin, triptofán ...), melyek fokozzák az örömkészséget, az elégedettséget, az empátiát, a boldogságérzést. Afrodiziákumként is ismert. Lassítja az öregedést, kiegyensúlyozza a vércukorszintet. Csökkenti a megélt stressz szintjét és a depressziót. Meglátásom szerint fokozza a szervezet spontán, saját DMT termelődését.
Diéta, böjt szükséges!
A szertartás napján tartózkodjunk a kávétól és az állati eredetű ételektől. Könnyű vegán ebédet érdemes fogyasztanunk. Igyunk sok vizet (a kakaó vízhajtó, tisztító) a szertartás napján és a szertartás alatt is. Aznap estére már ne tervezzünk programot, legyünk figyelmesek és gyengédek önmagunkhoz; könnyű vacsorát együnk esetleg, ha hazatértünk.
Milyen kakaót használunk?
Nyers, bio minősítésű, kiváló, Criollo kakaóport. Ebből készítjük a szertartáshoz tradicionális fűszerek, természetes édesítés és magtej hozzáadásával, forralás nélküli melegítéssel az italt.
Mit érdemes hozni?
Vizet saját fogyasztásra, párnát, polifoamot, esetleg jegyzetfüzet, tollat és takarást a szemre.
Az oltárra és a közös záró étkezéshez gyümölcsöt, aszalványokat, virágot, kristályt. Ha van dobod, csörgőd, azt is hozhatod magaddal.
Fontos, hogy megfogalmazz egy tiszta szándékot, intenciót, amivel a szertartás során dolgozol majd.
Sámán lélekutazás ismerete segítség, de nem feltétlenül szükséges.
Óvatosság:
Ha erőteljes orvosi kezelésben részesül valaki (SSRI típusú antidepresszánst, vagy MAO-gátló hatású szorongáscsökkentőt szed, vagy epilepsziában szenved vagy kemoterápiát kap), akkor előzetes megbeszélés szükséges a bejelentkezésnél. Szintén egyeztessünk, ha áldott állapotban vagy, vagy általában alacsony a vérnyomásod.
A nyers kakaó erőteljes érzemi és fizikai méregtelenítő hatású, így - különösen ha nem voltunk elég körültekintőek a böjt során - mellékhatásként fejfájás előfordulhat.  
NÉGYSZEMKÖZT

Egyéni konzultációk, tanácsadások is lehetségesek, ekkor a segítséget kérő tesz lélekutazást (egy tanulási folyamat részeként) vagy a klasszikus gyógyítás módján érte történik a lélekutazás (erőhozás, lélekrészekkel való munka, tanácsadás). 

Élménymegosztások, melyekkel a résztvevők megtiszteltek:
"A sámán szemlélet számomra több, mint egy segítő technika, ami messzi gyökerekből meríti erejét. Olyan látásmód, sőt hit, ami azóta az életem minden területére hatással van. Mintha valaki kinyitott volna egy ajtót a belső világra, ahol kincsek rejtőznek. Ezek a kincsek az eddig még fel nem fedezett képességeim és erőforrásaim, melyek így elérhetővé válnak; a mély összefüggések pedig értelmet nyernek. Válaszokat kapok olyan kérdésekre, amelyekre eddig nem tudtam felelni. Jó tudni, hogy a válasz mindig bennünk van. És egyre több ajtó nyílik..." Krisztina

"Az utazás során olyan, mintha egy mesébe csöppennék, soha nem tudhatom előre, éppen kivel, mivel, milyen lénnyel találkozom, vagy milyen gondolatok jönnek. Van, hogy azt hiszem, hogy csak nézem a mozit, és csak később jön az 'aha-élmény'. Csakhogy ez a mozi az én történetem, segít ásni, segít megoldást találni, segít gyógyulni, segít jól lenni.  A természettel és társakkal tartott szertartások pedig gyönyörűek." Lívia

"Utazom szabadon. Dob ritmusában hallom szívemet.
Szertartás varázsán jönnek legszebb családi ünnepek.
Áldás" Szilárd

"Nagyon sokat kaptam a Körtől. Talán soha nem azt, amire számítottam de mindig olyat amire éppen szükségem volt a fejlődésemhez.
Elképesztő és felfoghatatlan tapasztalások érnek minden utazás során. Mindig egyre közelebb kerülök a felszínre kívánkozó valódi énemhez. Nagy öröm felfedezni, hogy milyen óriási segítséget és erőt kapok a mindennapi gondjaim megoldásához.
Csak hálával tudok gondolni azokra akik megmutatták nekem ezt az utat." Zsu

"Az utazás során mintha a lelkem megnyílna és a tudatommal együtt összekapcsolódva tár fel előttem válaszokat, útmutatást,  segítséget, mankót a problémámhoz,  kérdésemhez. A természet és állatok tisztelete egy szép út a fejlődéshez. Az utazás segít ebben is. Visszatalálni a gyökerekhez, és így megerősödve élni tovább békében,  harmóniában." Eszter


 "A körbe az egészségem megromlása hozott.
Hiszem, hogy a lelki egyensúlytalanság hosszútávon megbetegít. Ez nekem is sikerült. Itt találtam válaszokat a betegség gyógyítására, illetve megnyugtatást, amikor már jó úton voltam. Felfedeztem újra, amit elfelejtettem, hogy nem vagyok egyedül. Megerősített újra, hogy minden egy, mindenben megtalálhatjuk a Teremtőt.. Ezeket az élményeket Orsolya segítsége és figyelő közreműködése nélkül nem élhettem volna át. Ezúton is hálásan köszönöm. " Ági