Teremtő Erő

Kedves Lélekutazó!
Szeretettel várunk Körünkbe, 
következő találkozásunk a 2015-ös ÉVre való felkészülés jegyében telik.

A lélekutazások ajánlott témái a gyökeres változásról 
és a teremtő erők mozgósításáról szólnak.
Közös alkotással koronázzuk meg együttlétünket.



Időpont: 2015. Január 11. vasárnap 16-19 óra (kivételesen a hónap 2. vasárnapja)
Helyszín: Acala Egyensúlyközpont, Gödöllő Ádám u. 45.
Szükséges eszközök: Csörgő, dob (ha van), füzet, toll, polifoam vagy pléd.
Az alkotáshoz hozz magaddal színes selyem- vagy bőrszalagot, lyukas kavicsot, termést vagy kagylót.

Ez egy nyitott alkalom, melyen részt vehet mindenki, akinek már van kapcsolata az Erőállatával, Tanítójával. Akinek még nincs tapasztalata ebben, de szívesen betekintene ebbe az élménybe, szintén velünk lehet, ekkor az első lélekutazás történhet meg. (Ez esetben szükséges egy előzetes egyeztetés és korábbi érkezés.)
Egyéni munkában való továbblépésre is van lehetőség.

A világ számos Doboló Köréhez hasonlóan mi is rendszeresen találkozunk, hogy élő tapasztalás (révülés, gyógyítás, erőkérés) lehetőséget teremtsünk, elmélyítve tudásunkat ezen az úton a közösség megtartó erejét adó bensőséges légkörben.


Visszajelzést kérünk a részvételi szándékodról telefonon vagy emailben.
Jelentkezési határidő: január 9.

Szeretettel várunk!

Jelentkezés és további részletek:
Elekes-Czaga Orsolya
06 70 503 93 50

"Igaz Énem-Tiszta Lelkem"

Szeretettel hívunk a következő Doboló Körbe, 
ahol lélekutazással, tisztító rítussal folytatjuk belső munkánkat.
Az együttlét központi témái:

korlátozó, önmagunkra vonatkozó tévhiteink felismerése;  ezektől való megtisztulás 
és valódi, igaz énünkre való rálátás, 
megerősödés önmagunk elfogadásában.

"Tiszta fénnyel nyíló lelkem, szomjat oltó harmatvirágom,
Tó tükrén a köd eloszlik, nyíló szememről tűnik az álom."
Somogyi István 


A tél kezdete még a bennünk és körülöttünk lévő fény és árnyék küzdelméről szól. Elő-előtörnek fájó, szomorúsággal vagy indulatokkal járó gondolataink vagy a külvilágban találkozunk olyan eseményekkel, melyek kimozdítanak egyensúlyunkból. Megtalálhatjuk a gyökerét a minket és a világlátásunkat korlátozó, múltból származó téves elképzeléseinknek, és visszatalálhatunk az önszeretethez, amelyben felsejlik tiszta, ragyogó lelkünk. Így nagyobb békében élhetünk önmagunkkal, társainkkal az utunkon és a világgal. 



Időpont: December 14. vasárnap 16-19 óra

Helyszín: Acala Egyensúlyközpont, Gödöllő Ádám u. 45.
Szükséges eszközök: Csörgő, dob (ha van), füzet, toll, polifoam vagy pléd.

Ez egy nyitott alkalom, melyen részt vehet mindenki, akinek már van kapcsolata az Erőállatával, Tanítójával. Akinek még nincs tapasztalata ebben, de szívesen betekintene ebbe az élménybe, szintén velünk lehet, ekkor az első lélekutazás történhet meg. (Ez esetben szükséges egy előzetes egyeztetés és korábbi érkezés.)
Egyéni munkában való továbblépésre is van lehetőség.

A világ számos Doboló Köréhez hasonlóan mi is rendszeresen találkozunk, hogy élő tapasztalás (révülés, gyógyítás, erőkérés) lehetőséget teremtsünk, elmélyítve tudásunkat ezen az úton a közösség megtartó erejét adó bensőséges légkörben.


Visszajelzést kérünk a részvételi szándékodról telefonon vagy emailben.

Szeretettel várunk!

Jelentkezés és további részletek:
Elekes-Czaga Orsolya
06 70 503 93 50

Illusztráció: Susan Seddon

Újra Holdkunyhó!

Szeretettel várunk következő női körünkbe, ahol egymásért is szóló kéréseinkkel, imáinkkal, énekléssel, tánccal leszünk együtt a telihold fényében.
A kunyhó meghitt méhében felszakadhatnak eddig be nem gyógyult sebeink, hogy tisztító gyógyírt kapjunk a teljes gyógyuláshoz. 
Átéljük egymás és ősanyáink támogatását, megérezzük, hogy nem vagyunk egyedül. 
Mindannyian össze vagyunk kapcsolódva egymással ugyanúgy, mint saját bölcsességünk forrásával.


Most olyan idők járnak, amikor a nők tiszta meglátásaira és egymás megsegítésére nagy szüksége van a külső és belső világnak. A Holdkunyhó rítusában visszavonulunk, hogy megosszuk egymással a ciklusok, a szerelem, a gyermeknevelés, a női lét erejének titkait. Megújulva lépünk vissza a mindennapi életünkbe, családunkhoz, párunkhoz, hivatásukhoz.
Az izzasztókunyhó  körei és égtájai adják a vörös fonalat a szertartásunkhoz.
Holdkunyhónk helyszíne egy szauna és egy csodálatos kert. 

Időpont: 2014. november 6. csütörtök.
Érkezés 18 órától. Kezdés: 18.30. Együttlétünk várhatóan 22 óráig tart.
Helyszín: Budaörs, Márti háza és kertje (bővebben levélben).
Hoznivalók: csörgő, törölköző, könnyű, természetes anyagú ruha, fürdőruha, testet tápláló finomság a záró lakomához és az oltárra bármi, ami a nőiséget szimbolizálja.
Aznap, de délután mindenképp böjt javasolt.
Jelentkezés: telefonon vagy levélben. 




Az Irodalom oldalon található CIKK az izzasztókunyhóról Schmidt Sára tollából segítheti a felkészülést.

Szeretettel várunk:
Elekes-Czaga Orsolya
06 70 50 393 50
albisaga@gmail.com

ŐSÖK NAPJA Szertartás November 2.

"Ősz, ködösödő ősz, körülöttünk pörögsz, Ősök ösvényén jössz..." 
Sólyomfi Nagy Zoltán kunyhóének 
 
Szeretettel hívunk következő Doboló Körünkbe, 
ahol most az együttlétünk középpontjában az
ŐSÖKKEL VALÓ KAPCSOLAT FONTOSSÁGA áll. 

Lehet, hogy megszületett már az igényünk arra, hogy 
saját, élő szertartással emlékezzünk az őseinkre. 
A lélekutazások segítségével 
erőt meríthetünk a gyökereinkkel való kapcsolatból, 
áldást kérhetünk életünkre, a bennünk élő hagyatékra,
és átérezhetjük az őseink támogatását. 



Időpont: November 2. vasárnap 16-19 óra
Helyszín: Acala Egyensúlyközpont, Gödöllő Ádám u. 45.
Szükséges eszközök: Hozzunk most az oltárra számunkra kedves fotót vagy emléket az őseinkről, amit ideillőnek érzünk, minél több generáció mélységéből. Ezen túl a szokásos csörgő, dob (ha van), füzet, toll, polifoam vagy pléd legyen velünk.

Ez egy nyitott alkalom, melyen részt vehet mindenki, akinek már van kapcsolata az Erőállatával, Tanítójával. Akinek még nincs tapasztalata ebben, de szívesen betekintene ebbe az élménybe, szintén velünk lehet, ekkor az első lélekutazás történhet meg. (Ez esetben szükséges egy előzetes egyeztetés és korábbi érkezés.)
Egyéni munkában való továbblépésre is van lehetőség.

A világ számos Doboló Köréhez hasonlóan mi is rendszeresen találkozunk, hogy élő tapasztalás (révülés, gyógyítás, erőkérés) lehetőséget teremtsünk, elmélyítve tudásunkat ezen az úton a közösség megtartó erejét adó bensőséges légkörben.


Visszajelzést kérünk a részvételi szándékodról telefonon vagy emailben.

Szeretettel várunk!

Jelentkezés és további részletek:
Elekes-Czaga Orsolya
06 70 503 93 50




A lenti fotó:Bibó István képe

Félelemből a Bizalomba

"Ott van a félelem, ahol kevés a szeretet"
 Jonathan Horwitz

Szívesen látunk következő Doboló Körünkben,  
ahol lélekutazások, közös szertartás és éneklés segít minket
az egyéni félelmeink megértésében, elengedésében 
és a Bizalom-Biztonság érzéséhez való közeledésben, megérkezésben.



Időpont: Október 12. vasárnap 16-19 óra
Helyszín: Acala Egyensúlyközpont, Gödöllő Ádám u. 45.
Szükséges eszközök: csörgő, dob (ha van), füzet, toll, polifoam vagy pléd

Ez egy nyitott alkalom, melyen részt vehet mindenki, akinek már van kapcsolata az Erőállatával, Tanítójával. Akinek még nincs tapasztalata ebben, de szívesen betekintene ebbe az élménybe, szintén velünk lehet, ekkor az első lélekutazás történhet meg. (Ez esetben szükséges egy előzetes egyeztetés és korábbi érkezés.)
Egyéni munkában való továbblépésre is van lehetőség.

A világ számos Doboló Köréhez hasonlóan mi is rendszeresen találkozunk, hogy élő tapasztalás (révülés, gyógyítás, erőkérés) lehetőséget teremtsünk, elmélyítve tudásunkat ezen az úton a közösség megtartó erejét adó bensőséges légkörben.




Visszajelzést kérünk a részvételi szándékodról telefonon vagy emailben.

Szeretettel várunk!

Jelentkezés és további részletek:
Elekes-Czaga Orsolya
06 70 503 93 50

Fenti fotó forrása: pinterest.com

BELSŐ BÉKE: Évszaktalálkozó a Dunánál

Szeretettel hívunk Körünkbe, mostani együttlétünk középpontja:

a BÉKE, a CSEND
 és a GYÓGYÍTÓ ÉNEK a SZÍV SZENT TERÉBEN.


A közeledő  őszi napéjegyenlőség alkalmas az erőgyűjtésre, az egyensúly megteremtésére a fogyó fény idejében. Belső csendünk állapota vezethet a békéhez a kinti világban is - ehhez kérünk segítséget lélekutazásokkal, gyógyító énekek zengetésével a Duna ölelésében.

Időpont: Szeptember 21. VASÁRNAP 10-16 óra, érkezés fél 10-től lehetséges. Az utolsó órában a közös asztalunkhoz mindannyian erőt adó ételekkel járulunk hozzá.
Helyszín: Szentendre, Dunakanyar sétány. A pontos címről személyesen értesítünk.
Megközelítés: összefogással telekocsikkal vagy HÉV-vel - szívesen segítünk.
Szükséges eszközök: csörgő, dob (ha van), füzet, toll, polifoam vagy pléd, természetjárásra alkalmas, időjárásnak megfelelő öltözék.


Ez egy nyitott alkalom, melyen részt vehet mindenki, akinek már van kapcsolata az Erőállatával, Tanítójával. Akinek még nincs tapasztalata ebben, de szívesen betekintene ebbe az élménybe, szintén velünk lehet, ekkor az első lélekutazás történhet meg. (Ez esetben szükséges egy előzetes egyeztetés.)
Ha egyéni munkára van igény, természetesen most is van erre lehetőség.

A világ számos Doboló Köréhez hasonlóan mi is rendszeresen találkozunk, hogy élő tapasztalás (révülés, gyógyítás, erőkérés) lehetőséget teremtsünk, elmélyítve tudásunkat ezen az úton a közösség megtartó erejét adó bensőséges légkörben.

Visszajelzést kérünk a részvételi szándékodról!

Elérhetőség: 06 70 50 393 50 albisaga@gmail.com

Szeretettel várunk!

Elekes-Czaga Orsolya

TOVÁBB...a Teljesség felé

 "Aki a lényében rejlő ős tudást önmaga számára meghódította, mindent
elért, ami emberileg elérhető; az élet és halál csak felületesen
sebezheti, lényegében sérthetetlen és teljes." W.S.

Szeretettel várunk a nyári szünetet követő első szeptemberi
Doboló Körbe, 
melynek középpontjában az 
ELVESZÍTETT ERŐNK és LÉLEKRÉSZEINK 
állnak.
Lehetőség lesz páros munkára, de egyénileg is mélyíthetjük tudásunkat a lélekutazások révén.


Időpont: Szeptember 2. KEDD ! 18-21 óra
Helyszín: Acala Egyensúlyközpont, Gödöllő Ádám u. 45.
Szükséges eszközök: csörgő, dob (ha van), füzet, toll, polifoam vagy pléd

Most kivételesen azokat várjuk, akiknek már van tapasztalata lélekutazásban.

A világ számos Doboló Köréhez hasonlóan mi is rendszeresen találkozunk, hogy élő tapasztalás (révülés, gyógyítás, erőkérés) lehetőséget teremtsünk, elmélyítve tudásunkat ezen az úton a közösség megtartó erejét adó bensőséges légkörben.

Visszajelzést kérünk a részvételi szándékodról telefonon vagy emailben.

Szeretettel várunk!

Jelentkezés és további részletek:
Elekes-Czaga Orsolya
06 70 503 93 50
albisaga@gmail.com

Fotó: Kothencz-Nagy Orsolya

TELJESEK LESZÜNK: Lélekrész visszahozás kurzus a Cserhátban

Szeretettel hívunk következő tanfolyamunkra, melynek témája a

LÉLEKRÉSZ VISSZAHOZÁS
 a lélekutazás gyakorlatában



A természeti népek tapasztalása szerint lelkünknek több része van. 
E meggyőződés alapján legalább két lelkünk van, egyik a testlélek, mely mindhalálig velünk van. A másik a szabad lélek, mely pl. álmodáskor elkalandozhat a testtől.
Ha valamilyen veszteség, válás, trauma, baleset, testi vagy lelki megrázkódtatás ér minket, akkor a szabad lélek egy része a túlélésünket segítendő elmehet tőlünk. Sőt az is előfordulhat, hogy valakinek odaajándékozzuk lelkünk egy darabját, vagy esetleg elveszik tőlünk egy nem megfelelő kapcsolatban.
A lélekrész kedvező feltételek mellett spontán is visszatérhet, de az a gyakoribb, hogy az újbóli teljessé váláshoz szakavatott segítségre és lélekrész visszahozásra van szükség, pl. a pszichoterápiák lassú folyamatú lélekrész visszahívásként hathatnak.
 A kurzuson amellett, hogy tovább erősítjük a kapcsolatot a Segítőinkkel, Tanítóinkkal és a Természettel, legfőképpen arról tanulunk,  hogy ilyen módon segíthessünk másoknak és a páros-csoportos gyakorlatokban mi magunk is befogadói lehetünk elveszett lélekrészeinknek és gyógyuljunk ezáltal.
A tanfolyamon a részvétel feltétele ideális esetben korábbi alapkurzuson való részvétel, de mindenképpen jó kapcsolat a szellemi Segítőkkel, Tanítókkal és a lélekutazás módszerének ismerete.
Időpont: 2014. augusztus 2-3-4.
Helyszín: a Cserhát dombjai közt megbúvó Alsótold
Jelentkezési határidő: július 7.
Jelentkezés és további részletek:  06 70 50 393 50 albisaga@gmail.com

NYÁRI NAPFORDULÓRA HANGOLÓ SZERTARTÁS A DUNAKANYARBAN

Szeretettel hívunk következő évszaktalálkozónkra, melynek központja  a 

VÁLTOZÁS, FORDULAT, TERMÉKENYSÉG,
 A SZÜKSÉGSZERŰ FEJLŐDÉS! 


Mostanában sokszor végtelen távolinak tűnik az a világ, melyben az évszakok ritmusa az élet minden aspektusát áthatotta, a napi aktivitástól az étrenden át a közösségi szokásokig. Akkoriban az állandó változás volt természetes, és nem az ellene való küzdelem, hanem a ráhangolódás volt a legfontosabb az élet egyensúlyához.
Talán vannak még, akiknek nem szükséges időjárásjelentés ahhoz, hogy megérezzék, mikor vessenek-arassanak és vérükbe-csontjaikba ivódott tudásuk garantálja boldogulásukat. 
Remélve, hogy mi is közéjük tartozunk, az időszak sugallataira hangolódva lélekutazásaink, dobjaink, csörgőink, énekeink szóljanak a változás előidézéséért, a termékenységért, a növekedésért!

Időpont: Június 14. 10-16 óra, érkezés fél 10-től lehetséges. Az utolsó órában a közös asztalunkhoz mindannyian erőt adó ételekkel járulunk hozzá.
Helyszín: Szentendre, Dunakanyar sétány. A pontos címről személyesen értesítünk.
Megközelítés: összefogással telekocsikkal vagy HÉV-vel - szívesen segítünk.
Szükséges eszközök: csörgő, dob (ha van), füzet, toll, polifoam vagy pléd, természetjárásra alkalmas, időjárásnak megfelelő öltözék. 


Ez egy nyitott alkalom, melyen részt vehet mindenki, akinek már van kapcsolata az Erőállatával, Tanítójával. Akinek még nincs tapasztalata ebben, de szívesen betekintene ebbe az élménybe, szintén velünk lehet, ekkor az első lélekutazás történhet meg. (Ez esetben szükséges egy előzetes egyeztetés.)
Ha egyéni munkára van igény, természetesen most is van erre lehetőség.

A világ számos Doboló Köréhez hasonlóan mi is rendszeresen találkozunk, hogy élő tapasztalás (révülés, gyógyítás, erőkérés) lehetőséget teremtsünk, elmélyítve tudásunkat ezen az úton a közösség megtartó erejét adó bensőséges légkörben.

Visszajelzést kérünk a részvételi szándékodról!

Elérhetőség: 06 70 50 393 50 albisaga@gmail.com

Szeretettel várunk!

Elekes-Czaga Orsolya és Schmidt Sára


Föld és Ég Egyensúlya: BŐSÉG

Szeretettel várunk a következő  Doboló Körön, 
ahol egyéni választ kaphatunk arra, hol találhatók gátak a BŐSÉG  megteremtésében és megélésében.
Segítséget kérünk a spirituális és földi létünk kiegyensúlyozásához
 és az anyagi erők méltó helyre kerüléséhez.





Időpont: Június 1. vasárnap 16-19 óra
Helyszín: Acala Egyensúlyközpont, Gödöllő Ádám u. 45.
Szükséges eszközök: csörgő, dob (ha van), füzet, toll, polifoam vagy pléd

Ez egy nyitott alkalom, melyen részt vehet mindenki, akinek már van kapcsolata az Erőállatával, Tanítójával. Akinek még nincs tapasztalata ebben, de szívesen betekintene ebbe az élménybe, szintén velünk lehet, ekkor az első lélekutazás történhet meg. (Ez esetben szükséges egy előzetes egyeztetés és korábbi érkezés.)
Egyéni munkában való továbblépésre is van lehetőség.

A világ számos Doboló Köréhez hasonlóan mi is rendszeresen találkozunk, hogy élő tapasztalás (révülés, gyógyítás, erőkérés) lehetőséget teremtsünk, elmélyítve tudásunkat ezen az úton a közösség megtartó erejét adó bensőséges légkörben.

Visszajelzést kérünk a részvételi szándékodról telefonon vagy emailben.

Szeretettel várunk!

Jelentkezés és további részletek:
Elekes-Czaga Orsolya
06 70 503 93 50

Kép forrása: belindapaton.blogspot.com

SÁMÁNDOBOLÁS az ArboFeszten!

Szeretettel várunk minden Lélekutazót és Érdeklődőt
2014. május 24-n este 8-tól a gödöllői Arborétumban, az ArboFeszten
az Acala Egyensúlyközpont sátránál.

Mi várható?
Tisztító szertartás a Körben, kívánságszalagok elhelyezése a Világfán, 
közös éneklés és sámándobolás
a Tűz körül az ősi hagyományaink alapján.



Bárki bekapcsolódhat, aki figyelemmel és tisztelettel részt tud venni ezen az alkalmon.
Semmilyen előzetes tudás nem feltétel!

A részvétel ingyenes, éppúgy, mint az ArboFeszt összes programján.

Mit hozzunk?

Sámándobot (ha van), csörgőt és színes selyemszalagot a kívánságunknak.

Helyszín és bővebb információ az ArboFesztről: ITT található!



Szívesen veszek jelzést arról, hogy ott találkozunk!
Elekes-Czaga Orsolya
06 70 50 393 50

Kép forrása: lostandfoundmaeve.blogspot.com

Árnyékból a Fénybe: Tavaszi megújulás

Szeretettel várunk a következő  Doboló Körön, 
ahol a tavaszi megújulás jegyében felszabadítjuk magunkban az 
 az ÖRÖM érzését, útmutatást kapunk ezzel kapcsolatban a következő időszakunkra 
és Fénybe hozzuk eddig árnyékban volt belső lelki részeinket. 


Időpont: Április 6. 16-19 óra
Helyszín: Acala Egyensúlyközpont, Gödöllő Ádám u. 45.
Szükséges eszközök: csörgő, dob (ha van), füzet, toll, polifoam vagy pléd

Ez egy nyitott alkalom, melyen részt vehet mindenki, akinek már van kapcsolata az Erőállatával, Tanítójával. Akinek még nincs tapasztalata ebben, de szívesen betekintene ebbe az élménybe, szintén velünk lehet, ekkor az első lélekutazás történhet meg. (Ez esetben szükséges egy előzetes egyeztetés és korábbi érkezés.)
Egyéni munkában való továbblépésre is van lehetőség.

A világ számos Doboló Köréhez hasonlóan mi is rendszeresen találkozunk, hogy élő tapasztalás (révülés, gyógyítás, erőkérés) lehetőséget teremtsünk, elmélyítve tudásunkat ezen az úton a közösség megtartó erejét adó bensőséges légkörben.

Visszajelzést kérünk a részvételi szándékodról telefonon vagy emailben.

Szeretettel várunk!

Jelentkezés és további részletek:
Elekes-Czaga Orsolya
06 70 503 93 50
és ITT:

Kép forrása: newmoonvisions.com

Lélekutazás Alaptanfolyam május 10.-11.

Szeretettel várunk az alaptanfolyamon minden érdeklődőt és azokat is, 
akik már elindultak a lélekutazások világában, 
és szeretnének további erőt, tudást és kézzelfogható segítséget meríteni életükhöz. 


Ma sokunkban újra él az igény, hogy kapcsolatba kerüljünk a gyökereinkkel, rejtett forrásainkkal és saját belső igazságunkkal. A sámán és táltos gyakorlat lehetővé teszi, hogy önmagunk és mások számára is gyógyító erőt és bölcsességet közvetítsünk. Így nagyobb harmóniába kerülünk önmagukkal és környezetünkkel,  mindennapi életünk teljesebbé válik, fejlődik.
Az alaptanfolyamon egyéni és páros gyakorlatok során bensőséges légkörben kapcsolatba kerülünk Segítőinkkel és Tanítóinkkal a szellemi világban, akik lelkünk mélyének segítő aspektusait is képviselik. Jobban ráláthatunk problémáinkra, a minket aktuálisan foglalkoztató kérdések megoldására. Képessé válunk a gyógyítás és erőhozás alapformáira. 
A tanfolyam kiemelt pontján egy ősi rítus, a szellemkenu gyakorlatában megélhető a csoport csodálatos együttműködése és az Univerzum gyógyító ereje. A sámándob szívdobbanást idéző hangja segít minket a hétköznapitól eltérő tudatállapotok biztonságos megélésében a lélekutazások során. Ez az alkalom önismereti munkára ad lehetőséget. Azok, akik korábban már elsajátították az alapkurzus gyakorlatait, saját tematika kidolgozásában kaphatnak segítséget.

Szükséges eszközök: jegyzetfüzet, toll, pléd/matrac, csörgő.

Helyszín: Acala Egyensúlyközpont, Gödöllő, Ádám u. 45. Bővebben a helyszínről ITT találhatók információk.

Időpont: 2014. május 10.-11., szombaton 13-20 óráig (érkezés 12.30.-tól) és vasárnap, 9.30.--18.30. óráig.

Étkezés: Saját elemózsia, a szünetekben vendéglátás teával, kávéval. 

Jelentkezési határidő: 2014. május 1. 

Kedvezménnyel vehetnek részt mindazok, akik korábban már elvégezték az alaptanfolyamot.

Jelentkezés, további részletek:
Elekes-Czaga Orsolya 06 70 50 393 50  albisaga@gmail.com

Illusztráció: Susan Boulet

KIKELET TELIHOLDKUNYHÓ

Szeretettel várunk következő, nőknek szóló együttlétünkre,
melynek középpontjában 
a női létben való kiteljesedés, a fájdalmak elengedése, a párkapcsolat egyensúlya, 
a szerelem és virágba borulás, kibontakozás lehetősége táncol velünk
dalokkal, segítőink hívásával, egymásért is szóló imáinkkal a Telihold fényénél.


A Holdkunyhó rítusában a nők visszavonulnak, hogy megosszák egymással a ciklusok, a szerelem, a gyermeknevelés, a női lét erejének titkait. 
Megújulva lépnek vissza mindennapi életükbe, 
családjukhoz, párjukhoz, hivatásukhoz.
Most olyan idők járnak, amikor a nők tiszta meglátásaira és egymás megsegítésére nagy szüksége van a külső és belső Világnak.
  Az izzasztókunyhó  körei és égtájai adják a vörös fonalat a szertartásunkhoz.
 Holdkunyhónk helyszíne egy szauna és egy csodálatos kert. 

Időpont: 2014. március 16. vasárnap. Érkezés 18 órától. Együttlétünk várhatóan 22 óráig bezárólag tart.
Helyszín: Budaörs, Márti háza és kertje (bővebben levélben).
Hoznivalók: csörgő, törölköző, könnyű, természetes anyagú ruha, fürdőruha, testet tápláló finomság és az oltárra bármi, ami a nőiséget szimbolizálja.
Aznap, de délután mindenképp böjt javasolt.
Jelentkezés: telefonon vagy levélben. A résztvevők száma legfeljebb 8 lehet!
Jelentkezési határidő: március 14.

Az Irodalom oldalon található cikk az izzasztókunyhóról Schmidt Sára tollából segítheti a felkészülést.

Szeretettel várunk:
Elekes-Czaga Orsolya
06 70 50 393 50



Kép forrása: galleyhillart.blogspot.co.uk és paintingwithatwist.com


Szív Szava Lélekutazások

"Tanuld meg szívedet olvasni."
W.S.

Szeretettel várunk következő alkalmunkon az Acala Egyensúlyközpontban, 
ahol egyéni lélekutazások és közös munka során
megtapasztalhatod a Segítőid szívedet gyógyító dalát 
részt vehetsz egy csodálatos ajándékozási szertartásban 
és megtudhatod, mi a Te ajándékod a Mindenség számára.





Időpont: Március 2.16-19 óra
Helyszín: Acala Egyensúlyközpont Gödöllő Ádám u. 45.

Szükséges eszközök: csörgő, dob (ha van), füzet, toll, polifoam vagy pléd

Ez egy nyitott alkalom, melyen részt vehet mindenki, akinek már van kapcsolata az Erőállatával, Tanítójával. Akinek még nincs tapasztalata ebben, de szívesen betekintene ebbe az élménybe, szintén velünk lehet, ekkor az első lélekutazás történhet meg. (Ez esetben szükséges egy előzetes egyeztetés és korábbi érkezés.)
Egyéni munkában való továbblépésre is van lehetőség.

A világ számos Doboló Köréhez hasonlóan mi is rendszeresen találkozunk, hogy élő tapasztalás (révülés, gyógyítás, erőkérés) lehetőséget teremtsünk, elmélyítve tudásunkat ezen az úton a közösség megtartó erejét adó bensőséges légkörben.

Visszajelzést kérünk a részvételi szándékodról telefonon vagy emailben.

Szeretettel várunk!

Jelentkezés és további részletek:
Elekes-Czaga Orsolya
06 70 503 93 50
és ITT:

Kép forrása: pinterest.com



ISMÉT HOLDKUNYHÓ!

Szeretettel várunk következő, nőknek szóló együttlétünkre,
melynek középpontjában 
a női létben való kiteljesedés, a fájdalmak elengedése, a párkapcsolat egyensúlya, a szerelem és a minden értelemben vett termékenység táncol majd velünk
dalokkal, segítőink hívásával, egymásért is szóló imáinkkal, a teliholdat követő éj fényénél.

Korábbi együttlétünkről így mesélnek a  Holdkunyhó részvevői:
"Csodálatos élmény volt. Úgy éreztem, hogy megtisztulva térek haza, megbékélve a megváltoztathatatlannal...Most tapasztaltam meg igazán, 
micsoda Erők vannak jelen a Holdkunyhóban 
és mennyit segítenek, ha hagyjuk." Judit
"Nagyon finom belső nyugalommal, csenddel tértem haza, s már alig várom a következő EGYÜTTlétet!...Hálatelt szívvel köszönöm Neked azt, hogy emlékeztettél valami olyasmire, 
amit már kezdtem elfelejteni." Anikó
"Azóta úgy érzem, megszállt a béke,nyugalom, nagyon tiszták a gondolataim 
és érzem magamban a teremtő erőt." Szilvi


A Holdkunyhó rítusában a nők visszavonultak, hogy megosszák egymással a ciklusok, a szerelem, a gyermeknevelés, a női lét erejének titkait. Megújulva léptek vissza mindennapi életükbe, családjukhoz, párjukhoz, hivatásukhoz.
A mi Holdkunyhónk helyszíne egy szauna lesz, és az izzasztókunyhó szertartás körei és égtájai lesznek vörös fonalunk ehhez.

Időpont: 2014. február 16. vasárnap. Érkezés 18 órától. Együttlétünk várhatóan 22 óráig bezárólag tart.
Helyszín: Budaörs, Márti háza és kertje (bővebben levélben).
Hoznivalók: csörgő, törölköző, könnyű, természetes anyagú ruha, fürdőruha, testet tápláló finomság és az oltárra bármi, ami a nőiséget szimbolizálja.
Aznap, de délután mindenképp böjt javasolt.
Jelentkezés: telefonon vagy levélben. A résztvevők száma legfeljebb 8 lehet!
Jelentkezési határidő: február 14.

Az Irodalom oldalon található cikk az izzasztókunyhóról Schmidt Sára tollából segítheti a felkészülést.

Szeretettel várunk:
Elekes-Czaga Orsolya
06 70 50 393 50

Kép forrása: wildwomansisterhood.blogspot.com




"Téltemetés" és Farsang Farka az Acalában

Szeretettel várunk következő alkalmunkon az Acala Egyensúlyközpontban, 
ahol egyéni lélekutazások és közös munka során
A FARSANG IDŐSZAKÁNAK SZEMÉLYRE SZÓLÓ SPIRITUÁLIS ÜZENETÉT
 kaphatod meg,
az erőtánc - erőének, a "téltemetés" szertartása során és
újabb lépéseket tehetsz a női/férfi léted kiteljesedéséhez vezető úton.



Időpont: Február 2. 16-19 óra
Helyszín: Acala Egyensúlyközpont Gödöllő Ádám u. 45.

Szükséges eszközök: csörgő, dob (ha van), füzet, toll, polifoam vagy pléd

Ez egy nyitott alkalom, melyen részt vehet mindenki, akinek már van kapcsolata az Erőállatával, Tanítójával. Akinek még nincs tapasztalata ebben, de szívesen betekintene ebbe az élménybe, szintén velünk lehet, ekkor az első lélekutazás történhet meg. Ez esetben szükséges egy előzetes egyeztetés és fél órával korábbi érkezés.
Egyéni munkában való továbblépésre is van lehetőség.

A világ számos Doboló Köréhez hasonlóan mi is rendszeresen találkozunk, hogy élő tapasztalás (révülés, gyógyítás, erőkérés) lehetőséget teremtsünk, elmélyítve tudásunkat ezen az úton a közösség megtartó erejét adó bensőséges légkörben.

Mindenkitől visszajelzést kérünk a részvételi szándékról telefonon vagy emailben a FB-on való jelentkezéstő függetlenül.

Szeretettel várunk!

Jelentkezés és további részletek:
Elekes-Czaga Orsolya
06 70 503 93 50
és itt: Acala Egyensúlyközpont 



Képek forrása: www.hir24.hu, ,www.felsofokon.hu


Teliholdkunyhó

Szeretettel várunk következő, nőknek szóló együttlétünkre,
melynek középpontjában 
a női minőségben való kiteljesedés, a fájdalmak elengedése, a párkapcsolat egyensúlya, a szerelem és a minden értelemben vett termékenység táncol majd velünk
 dalokkal, segítőink hívásával, imákkal a telihold fényénél.





A holdkunyhó rítusában a nők visszavonultak, hogy megosszák egymással a ciklusok, a születés, a szerelem, a gyermeknevelés és a női lét erejének titkait.

Megújulva léptek vissza mindennapi életükbe, családjukhoz, párjukhoz, hivatásukhoz.

A mi Holdkunyhónk helyszíne egy szauna lesz

és az izzasztókunyhó szertartás körei és égtájai lesznek a

vörös fonalak ehhez.


Időpont: 2014. január 16.  Érkezés 18 órától.

Az együttlét végén, 22 óráig bezárólag élmények megosztása a közösen hozott erőt adó ételek  kóstolása közben. (Aznap délután böjt javasolt.)


Helyszín: Budaörs, Márti háza és kertje. (Részletes leírás levélben.)


Szükséges hoznivalók: csörgő, törölköző, könnyű természetes anyagú ruha, fürdőruha, testet tápláló finomság és az oltárra bármi, ami a Nőiséget szimbolizálja.


Résztvevők száma legfeljebb nyolc lehet.


Jelentkezés: telefonon vagy levélben. 

Az Irodalom rovatban olvasható cikk az izzasztókunyhóról Sára tollából segítheti a felkészülést.


Szeretettel várunk!


Orsolya

(06 70 50 393 50)