Schmidt Sára
A gyógyító séta: testi-lelki-szellemi gyakorlat
a ’medicine walk’?
Amikor gyógyító sétát teszünk, arra törekszünk, hogy nyitottan fogadjuk környezetünk és a természet üzeneteit. Magunkban hordozunk egy kérést vagy kérdést, és meglepő módon a mindenség válaszokat küld sétánk közben. Egyszerre vagyunk elengedettek és befogadók, ugyanakkor koncentráltak is az üzenetek érzékelésére. Akár öt perc erre szánt idő alatt is érkezhet válasz, kaphatunk segítséget. A lassú, de ritmikus járás, a könnyed test-, és kéztartás, érzékszerveink élesítése, a periférikus látás behívása és a szótlanság mind segíti a jelek tudatos fogadását.
2020 januárjában, amikor egyik gyógyító sétámon arra kértem útmutatást, mire fordítsam figyelmem a következő időszakban, erős ösztönzést éreztem arra, hogy leírjam néhány utam.
12 gyógyító sétám rövid leírása legyen megerősítés mindazoknak, akik már megtapasztalták a medicine walk csodáját, s hívás mindenkinek, aki eddig még nem sétált kéréssel szívében.
Első gyógyító séta
A belső sürgetettség érzet megállításáért
A Kőtenger felé tartok, zúzmara ropog a csizmám alatt. Vaddisznócsapást követek: kifordított száraz fűcsomók és felborított vörös kövek nyomvonalát. Metsző fény kontúrozza a fekete-szürke-barna tájat, az ölyv vijjogása hidegen hasít fülembe. A jeges fuvallatok rendre visszaparancsolnak cikázó gondolataim közül a jelenbe. A megtartó földösvény, a pupillám tágító szórt sugarak, a fagyott avar zizegése, a bőröm edző széllökések, a csupasz formákká tisztult téli táj testem-lelkem-elmém kristályozza. A jégbe dermedt zuzmóvirágok apró szirmaitól egészen a tágas láthatárig körbejár tekintetem. A hideg szépség lélegzetmegállító pillanatait lassú, mély légzéssel nyomatékosítom. Gyógyító sétám elmélyülés az itt és mostban.
Mindennapi szertartásért
Ó, hányszor rohantam végig munkába menet ezt a tizenöt
kilométert, fejemben tennivalóimat sorolva, felpörgetett külső és belső
sebességgel! Mennyi minden mellett szaladtam el figyelmetlenül!
Most lassítok, tudatosan figyelek, perifériás látásommal
megpróbálom behívni a lehető legtöbb teremtett csodát. Napokon keresztül
gyakorlom a lassulást. Még így autóból is egyre több részletet fedezek fel
utamon, melyek közül, mint útmutató-támogató világítótornyok fehérlenek ki a
feszületek.
Először csak hét, kilenc, majd tizenöt… hihetetlen, hogy
eddig elmentem mellettük!
Amikor mind a tizenöt előtt meg tudom hajtani fejem egy
pillanatra, akkor tudom, hogy jelen-léttel haladok. S eljön a nap, amikor
mindegyiknél megállok, elidőzök, békét és megnyugvást találok. Sétálok.
Ettől a ponttól kezdve ezek a szobrok az állandóan jelenlévő
segítség tanúságtételeivé válnak számomra. Ha úgy adódik, már gondolatban is
végig tudom járni ezt a jelképes kis zarándoklatot, amikor gondom van, csak
kérni kell tudnom és megköszönni…mint ahogyan valaki tette azzal az olvasóval
ott Mária kezébe rejtve.